Kedves Gyuri!

A napokban azt írta az egyik cimborám, hogy előző életemben bizonyára memóriakártya voltam, hiszen régi idők apró részleteit is pontosan vissza tudom idézni. Nem, cimbora! Csak a fontosakat. (Azt sem mindet - sajnos.) Az emlékeim között olyanok is vannak, amelyek ma is hatnak rám, segítenek a döntéseimben; amelyek hozzád fűződnek, Gyuri.

Szerintem már 1969 tavaszán barátságot kötöttünk, bár lehet, hogy ez még egyoldalú volt. Én megszeppent nyolcadikosként igyekeztem a felvételi vizsgán teljesíteni a Vízműbe jutáshoz szükséges feladatokat, Te pedig fiatal tanárként osztottad a feladatlapokat meg a jó tanácsokat a beijedt jelentkezőknek. Már akkor is gyakorlatias voltál, tüsténkedő és gyerekbarát, – mint később mindig. Ez biztosan így volt, hiszen később az osztálytársak is így emlékeztek, – sőt volt, akinek összesen ennyi maradt meg a felvételiből.

Aztán ősztől Te tanítottad nekünk az ábrázoló geometriát. De ez így nem pontos, mert nem tanári magasságokból, nem professzorosan tanítva végezted a feladatot, leszálltál közénk. A tapasztalataidat is beleszőtted az óravezetésbe, a látszólag jelentéktelen részleteket sem hagytad ki, hiszen nekünk ott még semmi sem volt magától értetődő.

Mindig azt tanítottad, amit kellett. Nekünk harmadikban földméréstan gyakorlatot. Szerettük. Verekedtünk azért, hogy a Te csoportodba kerüljünk. Tudtuk, hogy jó napunk lesz, ha kinn a terepen felfedeztük a „traktort”. Az autódat neveztük így – emlékszel? –, a Zapit, a szovjet gépkocsigyártás csúcstermékét.

Ifjú mérnökként régi álmom teljesült, taníthattam a Vízműben. Te fogadtál, lelked mélyén jó messzire kívántál, de nem éreztem. Gyöngyöző homlokkal csináltad az új órarendet; – ilyenkor minden és mindenki zavart, de nem mondtad. Fogadtad a vendégeket, fontosakat és fontoskodókat, új kollégákat és régieket. Ha végképp kizökkentettek, egy időre abbahagytad. De mindig kész lett időre.

A barátság akkor lett kétoldalú, amikor egyszer tudattad a kollégákkal: „szeretem Árpit, mert ő is szereti a mechanikát.” Voltak közös perceink, amikor erről beszélgettünk; és voltak közös óráink, amikor együtt csináltuk az órarendet. Nem engedted, hogy elrontsam, csak azokat a részleteket bíztad rám, amire már nem tudtál folyamatosan figyelni. Bosszús voltál, amikor figyelmeztettelek egy ütközésre, de hamar megbékéltél, hiszen a hiba utólag sok gondot okozott volna.

Büszke voltam, hogy helyettesnek választottál. Az iskolavezetés rejtelmeibe csak ekkor láttam bele. Akartad, hogy belelássak, belelássunk új igazgatóhelyettesek. Mutattad, felhívtad a figyelmünket, elmagyaráztad. És akkor egyszerre érthető lett az iskola világa.  Szép és eredményes éveket dolgoztunk együtt szoros munkakapcsolatban. Sokat tanultam, ma is ebből élek.

Aztán már nehéz lett a feladat. A rendszerváltás másnak is az volt. Értetlenül álltunk a bejelentés hallatán, nem csinálod tovább. Aztán mindent megértettünk. Elfogyott a lendület, az akarat, a lehetőség, az oxigén – eljött a pihenés ideje. A barátságunk megmaradt. Eljöttél a bulikra, névnapokra, mindig volt közös témánk. Sokat beszéltünk telefonon is. Bármi kellett a Vízmű múltjából, Te tudtad. Kollégát, gyereket, módszert, összefüggést, történetet – mindent bátran lehetett kérdezni. Nem csak segítséget, de biztatást, egy kis vidámságot is mindig küldtél. De utóbb ritkábban jöttél. A Vízműsök III. Világtalálkozóján fáradtnak láttunk. De nagyon örültünk Neked. Sokak miattad jöttek el. Egykori diákként, kollégaként lepergették a sok szép régi esetet. Régen nem találkoztatok. Aggódtak.

A decemberi telefonod jó hangulatú volt, mint régen. De amit mondtál, az nyugtalanított. És a decemberi évbúcsúztatón sem voltál ott. A kórházban még örültünk egymásnak, reménykedtünk, aztán jött a szomorú hír.

Most, hogy az égből nézel bennünket, láthatod, hogy visszük tovább a munkádat. Ne aggódj, igyekszünk, menni fog, hiszen átadtad a tudnivalókat, mi pedig használjuk őket. Te biztosan látod, hogy kezed nyoma ma is látszik az intézményen és a víműsök munkája által az egész országon. A fiatalok gyakran nem értik, hogy van az, hogy itt minden működik, jól át van gondolva, meg van tervezve. Szóval gyakran emlegetünk, hálával és köszönettel gondolunk Rád.