A korábbi évekhez hasonlóan idén is meghívást kaptunk a három ország (Csehország, Magyarország, Szlovákia) geodézia szakos középiskolásai számára rendezett nemzetközi földmérő versenyre. A kísérőtanárokkal együtt több mint száz vendég érkezett Dél-Szlovákiába, az erőpróba helyszínére. A szervezés a Losonci Földmérő Szakközépiskola tanárait dicsérte, a feladatokat a versenyzőknek a Fülek környéki lankákon kellett végrehajtaniuk. A Vízműt egy háromfős csapat képviselte, a kísérőtanárok Bereczki Katalin és Kovács Róbert voltak. Az eredményeket a zsűri a teljes mérési anyag kiértékelése után hozza nyilvánosságra.
Addig is közreadjuk a helyszínen készült képeket.

XI. Nemzetközi Geodéta Ötpróba - Losonc 2016. 04. 15. - 2016.04.16.
A csapat tagjai: Kása Rebeka, Juhász Tamás, Farkas Demeter

A résztvevő csapatok városainak megjelenítése országonként tematikus térképen :)

START: az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Területről

Állomáson - feladatmegoldás közben

Nehezebb szakasz…

Cél: végre Fülekpilis! – Egy állomást kihagytunk volna?!
Az országhatárt is érintő, teljesített út hossza: 17.62 km