Az iskola vízügyi tanműhelyének házőrzője az idén elég sokat betegeskedett. Voltak olyan időszakok nyáron, hogy egész nap csak feküdt, alig bírt lábra állni, néha már úgy tűnt, hogy nem húzza sokáig. Aztán ahogy elmúlt a nagy hőség, egyre jobban lett, és legnagyobb meglepetésünkre október elején két kiskutyája született.
2011-ben három alkalommal rendeztük meg iskolánkban a házi hídépítő versenyt. Az utolsó erőpróbára decemberben került sor. Három kategóriában vártuk a versenyműveket. Kerestük a legszebb, a legkönnyebb teherbíró tésztahidat és a legerősebb papírhidat. Külön örültünk annak, hogy nem csak a közlekedésépítő, de vízügyis és geológus diákok fantáziáját is megmozgatta a versenykiírás.
Bacsa Nóra, tizenkettedikes tanuló, olyan, mint bármelyikünk, teszi a dolgát, igyekszik jól tanulni, már egy-két versenyt meg is nyert.
Úgy gondoltam Mikulás nap alkalmából meglepem a 14. D osztályos földmérő tagozatos tanulóimat. Azt a feladatot adtam nekik, hogy egy általuk választott mikulással vagy karácsonnyal kapcsolatok képet keressenek az interneten, rajzolják meg és színezzék ki. Nagy örömömre tetszett nekik a dolog és egyből elkezdték nézegetni a különböző típusú képeket. Persze én is kiválasztottam magamnak egy képet és velük együtt rajzoltam. Volt, aki kifestős rajzot, volt aki vicces vagy rajzfilmfigurás képet választott.
„Kívánd, hogy mindaz, amit ma éjjel gondoltál,