Idén szeptember 23-24-én, ötödik alkalommal rendezték meg a Miskolci Egyetemen az Országos Földtudományi Diákkonferenciát. A rendezvény tulajdonképpen verseny is, hiszen a középiskolásoknak egy saját kutatással kell nevezni a tavaszi időszakban, majd ezt kell előadni és megvédeni az őszi versenyen. Iskolánkat egy csapatban két diák képviselte a 12. Eg-ből, Gajdács Eliza és Juhász Julianna. Témájuk a Dél-Alföld (Makói-árok) speciális földgáz-kincse volt, amiről korábban híradások is szóltak. Ehhez kapcsolódóan saját kutatásként a Makói-árok azon kőzetmintáit elemezték és határozták meg, amelyek a közel 100 évre elegendő gázt rejtik.
A Garabonciás Napok, mint sok más esemény egy iskola életében (felelés, röpdolgozat, stb…), vízválasztó alkalom. Látni olyat, akit nem érdekel, hallani, hogy szükségtelen, sőt káros dolog, és csak a fontos dolgokról képes a figyelmet elterelni. Az igazság azonban valahol félúton lehet.
A földmérő és térinformatikai technikumon a gyakorlati vizsga helyett szakdolgozatot készítenek a végzősök. Már ősszel kiválasztják a felmérendő területet, épületet, építményt, amely a dolgozatuk témáját képezi majd.
Végre elkezdődött a tanév! Újra lehet céllal kerékpározni. Gyuláról Csabára bicikliút van kiépítve. De még milyen!
Mi köze az iskolánknak az állatokhoz? „Csak” annyi, hogy tanáraink és diákjaink között vannak „vérbeli” állatbarátok, állatvédők, akik szívükön viselik a négylábúak sorsát. Ki így, ki úgy tesz értük valamit.
Vasárnap reggel nem szeretek korán kelni. Most mégis felkeltem hét órakor ébresztőóra nélkül. Miért? Mert nyolc órakor találkozóm volt a GarabonCityben a Paradise City stábjával.
Tóth Imrével, a Vízmű 9. A osztályos tanulójával -- aki Békéscsabán a szeptemberben megrendezett 4. Harlee X-treme games-en gördeszka kategóriában 1. helyezett lett -- osztálytársa és barátja Vascán Ákos beszélgetett.
Az előző tanév végén – mint évek óta rendszeresen, elindítottuk a legrégebbi gépeink lecserélésének folyamatát. Első körben az 5 évnél idősebb számítógépek leselejtezésére és értékesítésére került sor. Nem volt egyszerű a több mint 50 asztali és mobil számítógépnek új gazdát találni, de a mai napra szerencsére már csak 1 db marad a kétteremnyi mennyiségű eszközből.
Szeptember 17-én a csabai sportcsarnok melletti skateparkban került sor a versenyre, melyen iskolánkból Ürmös Dávid 11. A osztályos tanuló is részt vett. A megmérettetésre Békés megye városaiból, falvaiból érkeztek a fiatalok. A rendezvényt családias hangulat jellemezte, mindenki ismert mindenkit, ami csak javított a verseny színvonalán. Mindenki becsülettel végigbiciklizte, gördeszkázta, görkorcsolyázta a napot, és nagyon szép trükköket csinált.