Február 6-án újból versenyre gyűltek össze a vízműs diákok. Ez alkalommal kémiából adhattak számot tudásukról. A Magyar Kémikusok Egyesülete Kémiatanári Szakosztálya, és a Szegedi Tudományegyetem minden évben meghirdeti az Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaversenyt. A verseny célja a tehetségek felismerése, gondozása, a tehetség kibontakoztatása. Fontos, hogy a versenyzők elméleti tudása terjedjen ki az alkalmazott és a környezeti kémiára, valamint a kémia történetének magyar vonatkozásaira.

Félévkor nemcsak a tanulókat értékeljük, hanem az osztályközösségeket is az „Osztályharc” nevű vetélkedő keretében. Sok évvel ezelőtt dolgoztuk ki azt a pontrendszert, amelyet a rangsor felállításához használunk. 9 szempont szerint értékeljük az osztályokat, a részletes eredmények a mellékelt táblázatban láthatók.
A 10. E osztály legjobb tanulmányi eredménnyel rendelkező diákja Czibula István. Miközben beszélgettem vele szüntelenül
… egészen pontosan Bíró. Vagy inkább bíró? A golyóstollról van szó, amit a magyar feltaláló után világszerte a mai napig bironak hívnak.
Braun Gergő 10. B osztályos tanuló. Magasépítőnek tanul, emellett évek óta zenél, és szívesen vesz részt diákrendezvényeken.
Iskolánkban hagyomány, hogy a tehetséges végzős tanulók minden évben részt vesznek az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen. Decemberben lezajlottak a házi versenyek. A legjobb magasépítő szakosok január 7-én mérték össze a tudásukat a verseny első fordulóján. A múlt hét pénteken a vízügyesek ragadtak tollat. Hat végzős fiú gondolkodott és számolt lelkesen.
December hónapban egy levelet kapott iskolánk a Magyar Földtani és Geofizikai Intézet (MFGI) Országos Földtani Szakkönyvtárától, amelyben tájékoztattak minket, hogy ha van rá igényünk, akkor számtalan geológiai témájú szakkönyvet és folyóiratot tudnak a rendelkezésünkre bocsájtani, teljesen ingyen és bérmentve. Természetesen nekünk sem kellett több!
Lezárult az első félév. A kitartó tanulás és a szorgos munka sok vízműsnek jeles bizonyítványt hozott. Közülük néhányan meg is osztották velünk sikerük titkát.