Október 7-én és 8-án tartotta első nyílt napjait a Vásárhelyi Pál Szakközépiskola és Kollégium. A vendégek mindkét napon nagy számban gyülekeztek az intézmény dísztermében, hogy meghallgassák az igazgatói tájékoztatót. Ezt követően a vízműs diákok sétára hívták a látogatókat, akik így közvetlen bepillantást kaphattak az iskola és a kollégium életébe. Megismerkedhettek az intézmény közismerten korszerű eszközállományának legértékesebb darabjaival, összebarátkoztak a házigazda vízműs diákokkal.
A közelmúltban megünnepelt Zene Világnapjának apropóján egy kiváló zenészt mutatok be nektek. Szilágyi Attilát (14. E) persze nem is kell már igazán bemutatni, hiszen zenekarával egyre többet szerepel. Mostanában a Garabonciás Napokon hallhattátok őket.
A múlt hónapban Schnider György tanár úr jóvoltából egy új lehetőség tárult a 14. B. osztály elé. Sánta József építőipari vállalkozó és egyben kocsmatulajdonos felkérte iskolánkat egy felújítási-átalakítási projektre. A kocsma – mely egyben egy kisebb étterem is – Mindszenten a Tisza árterében fekszik változatos időjárási viszonyoknak kitéve.
Itt, az Alföldön természetes, hogy az ivóvíznek felhasznált vizet mélyfúrású kutakból nyerjük. Hegyvidéken ez nem lehetséges, ezért itt felszíni vizeket, folyókat használnak fel erre a célra. Az alföldi emberek számára ezért lehet érdekes a hegyvidékeken szokásos ivóvízbázisok kialakítása. Több alkalommal volt módom megnézni a szlovákiai hegyekben kialakított felszíni ivóvíztárolót, mely Losonc várostól mintegy 60 km-re található Málnapatak település (szlovákul Málinec) külterületi részén.
Az új tanévvel az iskolához tartozó tanműhelyben is elindult az élet. Nap mint nap vízműs diákok érkeznek a Berzsenyi utcába, hogy gyakorlati tudásukat gyarapítsák. Amit az iskola falain belül elméletben megtanulnak a szakmáról, azt a Vizesben a gyakorlati tanárok kézzelfoghatóvá teszik számukra. Az itt tanuló diákok találkoznak szinte minden szakmai lépéssel, ami egy épület építésénél szóba jöhet.
Én csak őszi átoknak hívom. No, nem az iskolát, hanem a parlagfüvet. Ilyenkor nyár végén, ősz elején elindul a tüsszögés és az ipari mennyiségű zsebkendőfogyasztás. Az iskolában jártamban is tapasztalom, hogy sokan küszködtök az allergiától. Akinek módjában áll, tegyen ellene. Nem kell sok, csak ha találkozol parlagfűvel, tépd ki. Ezzel a kis lépéssel is tettél az ettől szenvedő iskolatársaidért. :)
Ezt a kirándulást még nyár elején szerettük volna megszervezni, de a tanév végi teendők miatt nem került rá sor. Szeptember utolsó szombatján azonban csapatunk elindult a déli országhatár felé. Egynapos utunk célja Szabadka és Palics volt.
Mi is az a krikett? Olyan, mint a baseball?
Írásom apropója lehetne az a tény, hogy október 21-én ünnepeljük a Földünkért világnapot. De mi nemcsak ezért takarítunk, hanem azért is, mert vendégeket várunk: jönnek nyílt napra a jövő vízműsei!