
Szlyuka Gábor 10. B osztályos tanulónk hobbija jól bizonyítja, hogy a műszaki érdeklődés jól megfér a művészetek világával. Számára mindig fontos volt az éneklés, de komolyabban 13 éves kora óta énekel, amikor beválogatták az iskolai énekkarba. Ekkor kóstolt bele a fellépések, hangversenyek világába és ez nagyon megragadta őt. Az Éneklő Ifjúság rendezvényein egyre sikeresebben szerepeltek. Középiskolásként csatlakozott a Trefort Ágoston Fiúkórushoz, melynek azóta is tagja.Gábor hetente két órát tölt énektanáránál. A kórussal minden nemzeti ünnepről megemlékeznek, gyakran vannak fellépéseik, sőt már Lengyelországban is szerepeltek.
Gábor így vall arról, hogy mit jelent neki a zene:



2011. február 5-én délután három órakor már nagy volt a nyüzsgés a sportcsarnokban. Minden tizenkettedikes készült a szalagavatóra, akárcsak osztályfőnökeink. Már csak a főpróba volt hátra a nagy eseményig: mindenki igyekezett tökéletesíteni az osztálytáncot vagy a keringőt. Én Karinthy Frigyes Előszó című versét gyakoroltam az iskolában délelőtt, és közvetlenül a rendezvény előtt is.
2011. március 2-án rendezték meg a Városi Röplabda Bajnokság döntőjét. A Vízmű leánycsapata az előkelő 2. helyen végzett a 12 középiskola közül.

