Az elmúlt hétvégén abba a szerencsés helyzetbe kerültem, hogy találkozhattam a kedvenc írónőmmel, a békéscsabai gyökerekkel rendelkező Szurovecz Kittivel. A barátnőimmel immár harmadszorra mentünk együtt Budapestre az A38-as hajóra, ahol a könyvbemutatót rendezték.
Az eseményt három írónő szervezte, Szurovecz Kitti, Benina és Spirit Bliss. Sokan jöttek el, hogy találkozhassanak az írónőkkel, dedikáltathassák könyveiket vagy akár csak végighallgassák a bemutatót. Én igazából Szurovecz Kitti miatt utaztam Pestre.
Már többször gondoltam rá, hogy kitehetném az osztályom ajtajára a „Művészbejáró” táblát is. Diákjaim között ugyanis nemcsak földmérők és geológusok vannak, hanem versmondók, táncosok, énekesek, zenészek is.
Kovács Klementina 14. B osztályos tanuló. Kedves, mosolygós arcú fiatal lány, aki magáról is azt vallja, hogy örök optimista. Túl van már az érettségin, mégpedig szép eredménnyel. Őt kérdeztük az elmúlt négy évről és a további terveiről.
Amatőr futó révén minden, a futással kapcsolatos hír megragadja a figyelmemet. Ilyen volt a Görögországban zajló Spartathlon eredményhirdetése is. Idén, - 2011 után másodszor - ismét egy magyar induló nyerte a női mezőnyt, Lubics Szilvia, 28:03:04 idővel. (Hogy teljesen egyértelmű legyen: 1 nap(!), 4 óra, 3 perc 4 másodperc alatt futotta le a távot.)
Osztályunk már hetek óta nagy izgalommal várta azt a pillanatot, amikor közösen főzhetünk. Sajnos az idő eddig nem igazán kedvezett nekünk. Végül november első hetében minden a közös főzés mellett szólt. Készen álltak a hozzávalók, az időjárás és az osztály hangulata is megfelelő volt. Míg mások utolsó óráikon vettek részt, mi szépen lassan kezdtünk kipakolni az udvarra.
Hogyan jött létre a zenekarunk? Egy kis baráti társaságból formálódott át egy kész együttessé. Mindegyikünk gyulai lakos, régebb óta ismerjük egymást. A megalakulást pontosan nem lehet meghatározni, ez egy folyamat eredménye volt, ami nagyjából másfél évvel ezelőttre tehető. Bár abban a felállásban nem is igazán nevezhető zenekarnak, inkább egy trió, akik összejárnak egy kis örömzenélésre. Így kezdődött minden.
Nagy szerencse, ha az ember olyasvalamivel foglalkozhat, amiben örömét leli. Meggyőződésem, hogy ez kihat az élet többi területére is. Legyen szó hobbiról, sportról vagy éppenséggel a szakmáról.
Október 18-án vízműsök sokasága töltötte meg a vasútállomás nagy várótermét. Mindenki csinosan felöltözve, teli kíváncsisággal várta a berobogó vonatot. A várakozás sajnos egy kicsit hosszabbra nyúlt, mert a vonatunk majdnem fél órát késett. Ez azonban mit sem rontott a hangulatunkon. Az egyik kabinból jobban áradt a felszabadult nevetés, mint a másikból. Szerencsére az Erkel Színház nagyon közel van a Keleti pályaudvarhoz. Még tíz perc sétára sem volt szükség, és megpillantottuk a szépen felújított épületet. Az Erkel Színház egy igazi építészeti remek. Kívülről és belülről is gyönyörű. Hatalmas terek jellemzik, és a díszítés is nagyon szép.