
Kedves 18. életévüket betöltött Vízműs Fiatalok!
November 30-án véradás lesz 8-12 óra között.
Érdeklődni lehet Gondi Melinda és Körmendi Mária tanárnőknél.

Kedves 18. életévüket betöltött Vízműs Fiatalok!
November 30-án véradás lesz 8-12 óra között.
Érdeklődni lehet Gondi Melinda és Körmendi Mária tanárnőknél.
Idén is megrendezésre került (október 27.), a már hagyománynak minősülő ping-pong verseny. Az ebédlőben megrendezett eseménytől és a nagy tömeg hangjától zengett a kollégium. 24 diák jelentkezett a versenyre ebből 2 lány is vállalkozott erre a feladatra, hogy összemérhessék a fiúkkal az erejüket. A verseny nagy létszám miatt, azonnali kieséssel „hirtelen halállal” kezdődött és ezt követték a csoportmérkőzések.

A rendezvényen készült képek a képtárban >>>
Iskolánkban 2010. november 19-én szerdán tartottuk a kilencedikes diákok „beavató ünnepségét”, melyet a 10. A-sok szerveztek a többi 10.-es osztály segítségével. A vetélkedő során egyre fokozódott a hangulat, és érezhető volt, hogy inkább a jó buli fog számítani, mint a vérre menő versengés. Az összeszokott osztályok egymást bátorítva küzdötték át magukat a próbákon.

Szeptemberben újra megkezdődött az osztályok közötti nemes versengés. A korábbi évek hagyományait folytatva az értékelés szempontjai idén sem változtak: tanulmányi eredmény, magatartás, szorgalom, hiányzás, osztályterem tisztasága, dekoráció, stb.
Emlékeztetőül közöljük a tavalyi (2010. május-június) eredményt.

A Vásárhelyi Pál Nyelvi Program keretében az idén is lehetőséget biztosítunk a nyelvtanulás iránt érdeklődőknek az ingyenes tanfolyamok látogatására. A 14. osztályosok már hetek óta intenzíven tanulják az angolt és a németet. A 10. és 11. évfolyamosok szintfelmérő dolgozataik alapján kerülhettek be a csoportba, ezek eredményét közöljük most.
Az iskola honlapján már megjelent néhány fontos információ az iskolában folyó tehetséggondozásról. Ennek ellenére fontosnak tartom, hogy az iskolaújságban is írjunk róla. Riportalanyom dr. Kosáros Andrea a program szakmai vezetője.

Felkerült az iskolaújság novemberi száma a letöltés rovatba.
Jó olvasgatást!

Az iskolaújság legutóbbi száma a Letöltés menü alatt található meg. Ezentúl igyekszünk a korábbi számokat is feltenni, a feldolgozásuk folyamatos. A 2006 előtti példányok feldolgozása kicsit több ideig tart, de ami késik, nem múlik...
Az újságok PDF formátumban olvashatók, megtekintésükhöz Acrobat Reader (vagy más PDF olvasó) program szükséges.
2010. november 9-én, 18:00-kor Rotics József kollégiumvezető megnyitotta a hagyományos „sportos” gólyaavatást. 4 csoport küzdött egymás ellen. Különböző feladatokat kellett megoldaniuk, mint pl.: asztal alatt átbújás labdával, majd bukfencezni kellett, stb., amit Kiss Tibor nevelőtanár konferált fel. A versenyből az 1-es gólyacsapat került ki győztesen, 2. helyen a 4-es gólyacsapat végzett, 3. a 2-es gólyacsapat, 4. pedig a 3-as csoport lett. Nagyon szórakoztató módon oldották meg ezt a játékos feladatokkal teli versenyt, melynek az iskolai tornaterem adott helyet. A verseny a gólyák számára nem csak a szórakozásról szólt, hanem lehetőséget nyújtott az összekovácsolódásukra is.

A 2010-2011-es tanév elején egy színvonalas továbbképzés került megrendezésre Pécsen a szakközépiskolai földmérő és térképész tanárok számára. A kétnapos konferenciát a pécsi Pollack Mihály Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium igazgatója, Lantos Károly és Heilmann János (VM VKSZI szaktanácsadó) nyitotta meg. Az első napon bemutatásra került az a digitális tananyag, amelyet Dr. Jancsó Tamás (NYME GEO – dékánhelyettes) készített a fotogrammetria középszintű oktatásához.