
Szerda délután 15 órakor a kollégiumból rajtoltak a „Rejtélyes Békéscsaba” vetélkedő résztvevői. A város 5 helyszínén kellett teljesítenünk a feladatokat:

Szerda délután 15 órakor a kollégiumból rajtoltak a „Rejtélyes Békéscsaba” vetélkedő résztvevői. A város 5 helyszínén kellett teljesítenünk a feladatokat:

Április 23-án csütörtökön búcsúztak a végzős diákok a kollégiumtól. A vacsora 17 órakor kezdődött.

Jókai-hét második napján, március 26-án kedden is szórakoztató programokon vehettünk részt.
Focista srácaink más kollégiumok csapataival mérkőztek meg. Rengetegen gyűltek össze a pálya körül szurkolni, ami meghozta gyümölcsét.

December 16-án 19 órától került megrendezésre a kollégiumi karácsonyi ünnepség. A műsorokat nyitóvers előzte meg: Juhász Gyula Karácsony felé című alkotása, melyet Csernus Éva tanuló adott elő. Ezután köszöntő hangzott el, majd nyitótáncot mutatott be Korponai Attila Patrich és Hajdú Andrea, a Nyíri Lajos Tánccsoport Egyesület egyik legeredményesebb párosa. Előadásuk mindenkit elvarázsolt, ami nem meglepő, hiszen a Békéscsabán legutóbb rendezett táncversenyen aranyérmet szereztek standard táncokból.


November 26-án szerdán került sor a kollégium gólyáinak felavatására. A rendezvény - aminek a kollégium ebédlője nyújtott helyszínt, - 19 órakor vette kezdetét. Az előkészületek viszont már hetekkel azelőtt megindultak. A gólyákat négy csoportra osztották. A csoportokat egy-egy mentor segítette.