„Tüzesen süt le a nyári nap sugára.” S közben arra gondolunk, de jó, hogy nekünk a forróság elől van hová menekülni. Igen, az izzó nyári napokon is be tudunk menni a Vízmű hűs épületébe, ahol - bár „takarékos üzemmódban” -, a munkatársak nyáron is dolgoznak.
Be-betéved néha egy-egy tanuló, szülő; általában igazolást kérnek, de az iskola most csendes. Nem ez a normális állapot, hanem az, amikor tele van élettel, diákokkal, akik eközben vízműsként válnak maguk is felnőtté. Igen, a magunk mögött hagyott tanévben is sokan voltak ilyenek, nekik rendeztük a ballagást.
A ballagók döntő többsége csak egy nyár erejéig köszönt el az alma matertől, szeptemberben jönnek vissza, várja őket a szakképző évfolyam. A legidősebb vízműs diákok azonban a nyár elején letették a technikusi vizsgát, és végleg elköszöntek.
A júniusban lezárult vizsgaidőszakban levizsgázott tanulóknak gratulál szerkesztőségünk, és sikeres folytatást kíván! Lentebb közreadjuk az említett két évfolyam jutalmazottainak névsorát.
A ballagás képei kereshetők a jobb oldalon elhelyezett hivatkozás segítségével vagy közvetlenül a KÉPTÁR-ban.




|
Név
|
Osztály
|
Az évfolyam befejezésekor jutalmat kapott
|
| Berg Viktor | 12. A | jó tanulmányi eredményéért |
| Tóth Márk | 12. A | jó tanulmányi eredményéért |
| Kiglics Márton | 12. B | kiváló tanulmányi eredményéért |
| Ladányi Zoltán | 12. B | kiemelkedő kötelességtudatáért |
| Nyeste Adél | 12. B | kiemelkedő tanulmányi eredményéért, a SZÉTV-en elért 6. helyezéséért, sporttevékenységéért |
| Orvos Tímea Ildikó | 12. B | kiemelkedő tanulmányi eredményéért, sporttevékenységéért |
| Szikora Anita | 12. B | kiváló tanulmányi eredményéért, a SZÉTV-en elért 7. helyezéséért |
| Bihari Rajmund | 12. Dg | sporttevékenységéért |
| Laurincz Zoltán | 12. Dg | kiváló tanulmányi eredményéért, sporttevékenységéért |
| Nagy Nóra | 12. Dg | közösségi munkájáért |
| Osztényi Péter | 12. Dg | kiemelkedő tanulmányi eredményéért |
| Pesti Laura | 12. Dg | közösségi munkájáért |
| Ponta Péter Ádám | 12. Dg | kiváló tanulmányi eredményéért |
| Vas Sándor | 12. Dg | sporttevékenységéért |
| Marti Dániel | 12. Ef | jó tanulmányi eredményéért |
| Dinya Imre | 12. Evü | jó tanulmányi eredményéért |
| Drenyovszki Dávid Pál | 12. Evü | kiváló tanulmányi eredményéért |
| Pócsik Richárd | 12. Evü | kiváló tanulmányi eredményéért |
| Erdős Lázár | 2/14. A | kiváló tanulmányi eredményéért |
| Lipcsei Attila István | 2/14. A | kiemelkedő tanulmányi eredményéért, az OSZTV-n elért 4. helyezéséért |
| Stuhl Tibor | 2/14. A | kiváló tanulmányi eredményéért |
| Szabó Ádám Attila | 2/14. A | az OSZTV-n elért 5. helyezéséért |
| Balog István | 2/14. B | kiemelkedő tanulmányi eredményéért |
| Farkas Tibor | 2/14. B | sporttevékenységéért |
| Fülöp Béla | 2/14. B | kitűnő tanulmányi eredményéért, az OSZTV-n elért 6. helyezéséért |
| Kasnyik Dávid Zoltán | 2/14. B | kiváló tanulmányi eredményéért |
| Makai György Áron | 2/14. B | kiemelkedő tanulmányi eredményéért |
| Nagy Norbert | 2/14. B | sporttevékenységéért |
| Nánási Attila | 2/14. B | kiváló tanulmányi eredményéért |
| Pardi László | 2/14. B | kiváló tanulmányi eredményéért |
| R. Nagy Tibor Endre | 2/14. B | kiemelkedő tanulmányi eredményéért |
| Sági Zoltán | 2/14. B | kiemelkedő szorgalmáért |
| Takács Gábor Mátyás | 2/14. B | kiemelkedő tanulmányi eredményéért |
| Tóth Tibor | 2/14. B | jó tanulmányi eredményéért |
| Trnyik Bettina Regina | 2/14. B | kiváló tanulmányi eredményéért |
| Zvara Evelin | 2/14. B | kiváló tanulmányi eredményéért |
| Csete Márk | 2/14. Df | jó tanulmányi eredményéért, az OSZTV-n elért 8. helyezéséért, közösségi munkájáért |
| Epresi Konrád | 2/14. Df | sporttevékenységéért |
| Szűcs Ádám | 2/14. Df | kiemelkedő tanulmányi eredményéért, az OSZTV-n elért 7. helyezéséért |
| Ugrai József | 2/14. Df | jó tanulmányi eredményéért, az OSZTV-n elért 4. helyezéséért |
| Jusztin Péter | 2/14. Dg | kiemelkedő tanulmányi eredményéért |
| Lévai Szilvia | 2/14. Dg | kiemelkedő tanulmányi eredményéért |
| Lucz Zsolt | 2/14. Dg | kiváló tanulmányi eredményéért |
| Péter Dániel Gyula | 2/14. Dg | a földtudományi konferencián szerzett 1. helyezéséért |
| Tóth Máté | 2/14. Dg | kiváló tanulmányi eredményéért |
| Virók András | 2/14. Dg | kiváló tanulmányi eredményéért, a földtudományi konferencián szerzett 1. helyezéséért |
| Zemencsik Tamás | 2/14. Dg | jó tanulmányi eredményéért, szakmai elkötelezettségéért |
| Domokos Nándor | 2/14. Evü | kiemelkedő tanulmányi eredményéért, az OSZTV-n elért 4. helyezéséért |
| Kóra Attila | 2/14. Evü | kiemelkedő tanulmányi eredményéért, az OSZTV-n elért 2. helyezéséért |
| Moholi Ágnes Mária | 2/14. Evü | kiemelkedő tanulmányi eredményéért, közösségi munkájáért |
| Monoki Soma Károly | 2/14. Evü | kiváló tanulmányi eredményéért |
| Nagy Réka Cintia | 2/14. Evü | kiváló tanulmányi eredményéért, közösségi munkájáért |
| Tenglovits Marko | 2/14. Evü | kiváló tanulmányi eredményéért |