Iskolánkban idén első alkalommal került megrendezésre a német szituációs verseny. Ahogyan a neve is jelzi, versenyünkön a szóbeli kommunikáció kapta a főszerepet. Sajnos a magyarok nagy része kellemetlenül érzi magát, szorong, ha idegen nyelven kell megszólalnia, ezért is tartom nagyon fontosnak, hogy bátorítsuk diákjainkat a német nyelvű beszédre.
2018. 11. 30-án a Vízmű is csatlakozott az AIDS elleni küzdelemhez. Ugrainé Rajtár Zsófia, iskolánk védőnője felhívta a tanulók figyelmét a HIV fertőzés veszélyeire, illetve tájékoztatta őket a megelőzés módjairól. A diákok a mai nap folyamán ellátogathattak a standjához, ahol izgalmas keresztrejtvénnyel ellenőrizhették tudásokat az AIDS veszélyeiről. A helyesen kitöltők ajándékot kaptak, amelyet a Békéscsabai Kábítószerügyi Egyeztető Fórum támogatott. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy akik kételkednek az egészségükben, azok keddenként és szerdánként a Békés Megyei Kormányhivatalban anonim szűrésen vehetnék részt.
Magyarország 2015-ben csatlakozott először az Európa-szerte közel 30 országban egy időben zajló European Money Week kezdeményezéshez. A program célja, hogy már fiatal kortól segítse a pénzügyek iránt érdeklődő diákokat az ismereteik bővítésében, és felhívja a figyelmüket a mindennapi pénzügyi tudatosságra. A program bővülését a 2018/2019-es tanévtől már a Pénzügyminisztérium, az Innovációs és Technológiai Minisztérium mellett a Junior Achievement Alapítvány is támogatja, mivel a vállalkozói kompetenciafejlesztés és a vállalkozói alapismeretek élményalapú bemutatása is bekerült a programsorozatba. A Magyarországon megrendezésre kerülő Pénz7 missziója, hogy felhívja a figyelmet a pénzügyi tudatosságra és a pénzügyi kultúra fejlesztésének fontosságára.
2018. november 22-én Muhi Sándor és Borbély Andor látogatott iskolánkba a Bovira Zrt. képviseletében, hogy a 12. és 13. osztályos magasépítő szakos hallgatóinknak szakmai bemutatót tartsanak a Békés megyében újonnan bevezetendő passzívházakról. Az előadáson többek között bemutatták ezen épületek szerkezeti kialakítását és a cég által kifejlesztett építései rendszer előnyeit.
2019. március 4-én 14 órától rendeztük meg a könyvtárban a vers-és prózamondó versenyt. A kellemes hangulatú délutánon az irodalmat kedvelő diákjaink gyűltek össze és szavalták el kedvenc műveiket, és egy kötelező témában választott verset vagy prózát. Idén a feladat az volt, hogy a magyar irodalom humoros művei közül válasszanak.
2018. november 14-én és 15-én ismét megrendezték a már több mint 20 éve minden ősszel szerveződő Pályaválasztási Vásárt, amelyen iskolánk, a BSZC Vásárhelyi Pál Szakgimnáziuma és Kollégiuma is részt vett. Ezen a rendezvényen a továbbtanulni vágyó fiatalok különféle szakmákat próbálhattak ki és egyéni pályaorientációs tanácsadást kaphattak a CsabaParkban.
Iskolánk immáron második alkalommal csatlakozott az európai hulladékcsökkentési héthez, amelyet 2018. november 19. és 23. között rendeztünk meg.
Immár hagyománnyá vált, hogy minden tanév őszén megmérettethetik magukat a békéscsabai középiskolák jelöltjei a Garabonciás Napok keretén belül. Idén sem történt másként, 2018. október 1-4. között folyt a verseny a GarabonCityben, a Gál Ferenc Főiskolán.
A BSZC Vásárhelyi Pál Szakgimnáziuma és Kollégiuma 2018. november 30-án rendezte meg az aktuális 12. évfolyam szalagavató ünnepségét. Az esemény kiemelt vendége volt Szarvas Péter, Békéscsaba Megyei Jogú Város polgármestere; Mucsi Balázs, a Békéscsabai Szakképzési Centrum főigazgatója és iskolánk tagintézmény-vezetője, Schnider György igazgató úr. Az ünnepi beszédek után Egri Gabriella 12. A osztályos tanuló adta elő a végzősök alkalmi beszédét, amelyben így vallanak magukról mint vízműsökről:
A mai napon a 9 órakor megszólaló csengő azt jelezte diákjainknak, hogy megkezdődött egy újabb tanév. Remélhetőleg mindenki kipihente az előző év fáradalmait, és újult erővel lépett az iskola falai közé. A nagyobbak már ismerős környezetbe érkeztek, a 9. évfolyamosok azonban még csak kóstolgathatták, milyen is a középiskola. Vannak köztük olyanok, akik az építőipar, bányászat, vízügy, földmérés vagy a környezetvédelem területén szerezhetnek szakmai tudást.