Kedves Gyuri!
A napokban azt írta az egyik cimborám, hogy előző életemben bizonyára memóriakártya voltam, hiszen régi idők apró részleteit is pontosan vissza tudom idézni. Nem, cimbora! Csak a fontosakat. (Azt sem mindet - sajnos.) Az emlékeim között olyanok is vannak, amelyek ma is hatnak rám, segítenek a döntéseimben; amelyek hozzád fűződnek, Gyuri.
Szerintem már 1969 tavaszán barátságot kötöttünk, bár lehet, hogy ez még egyoldalú volt. Én megszeppent nyolcadikosként igyekeztem a felvételi vizsgán teljesíteni a Vízműbe jutáshoz szükséges feladatokat, Te pedig fiatal tanárként osztottad a feladatlapokat meg a jó tanácsokat a beijedt jelentkezőknek. Már akkor is gyakorlatias voltál, tüsténkedő és gyerekbarát, – mint később mindig. Ez biztosan így volt, hiszen később az osztálytársak is így emlékeztek, – sőt volt, akinek összesen ennyi maradt meg a felvételiből.
Aztán ősztől Te tanítottad nekünk az ábrázoló geometriát. De ez így nem pontos, mert nem tanári magasságokból, nem professzorosan tanítva végezted a feladatot, leszálltál közénk. A tapasztalataidat is beleszőtted az óravezetésbe, a látszólag jelentéktelen részleteket sem hagytad ki, hiszen nekünk ott még semmi sem volt magától értetődő.
Mindig azt tanítottad, amit kellett. Nekünk harmadikban földméréstan gyakorlatot. Szerettük. Verekedtünk azért, hogy a Te csoportodba kerüljünk. Tudtuk, hogy jó napunk lesz, ha kinn a terepen felfedeztük a „traktort”. Az autódat neveztük így – emlékszel? –, a Zapit, a szovjet gépkocsigyártás csúcstermékét.
Ifjú mérnökként régi álmom teljesült, taníthattam a Vízműben. Te fogadtál, lelked mélyén jó messzire kívántál, de nem éreztem. Gyöngyöző homlokkal csináltad az új órarendet; – ilyenkor minden és mindenki zavart, de nem mondtad. Fogadtad a vendégeket, fontosakat és fontoskodókat, új kollégákat és régieket. Ha végképp kizökkentettek, egy időre abbahagytad. De mindig kész lett időre.
A barátság akkor lett kétoldalú, amikor egyszer tudattad a kollégákkal: „szeretem Árpit, mert ő is szereti a mechanikát.” Voltak közös perceink, amikor erről beszélgettünk; és voltak közös óráink, amikor együtt csináltuk az órarendet. Nem engedted, hogy elrontsam, csak azokat a részleteket bíztad rám, amire már nem tudtál folyamatosan figyelni. Bosszús voltál, amikor figyelmeztettelek egy ütközésre, de hamar megbékéltél, hiszen a hiba utólag sok gondot okozott volna.
Büszke voltam, hogy helyettesnek választottál. Az iskolavezetés rejtelmeibe csak ekkor láttam bele. Akartad, hogy belelássak, belelássunk új igazgatóhelyettesek. Mutattad, felhívtad a figyelmünket, elmagyaráztad. És akkor egyszerre érthető lett az iskola világa. Szép és eredményes éveket dolgoztunk együtt szoros munkakapcsolatban. Sokat tanultam, ma is ebből élek.
Aztán már nehéz lett a feladat. A rendszerváltás másnak is az volt. Értetlenül álltunk a bejelentés hallatán, nem csinálod tovább. Aztán mindent megértettünk. Elfogyott a lendület, az akarat, a lehetőség, az oxigén – eljött a pihenés ideje. A barátságunk megmaradt. Eljöttél a bulikra, névnapokra, mindig volt közös témánk. Sokat beszéltünk telefonon is. Bármi kellett a Vízmű múltjából, Te tudtad. Kollégát, gyereket, módszert, összefüggést, történetet – mindent bátran lehetett kérdezni. Nem csak segítséget, de biztatást, egy kis vidámságot is mindig küldtél. De utóbb ritkábban jöttél. A Vízműsök III. Világtalálkozóján fáradtnak láttunk. De nagyon örültünk Neked. Sokak miattad jöttek el. Egykori diákként, kollégaként lepergették a sok szép régi esetet. Régen nem találkoztatok. Aggódtak.
A decemberi telefonod jó hangulatú volt, mint régen. De amit mondtál, az nyugtalanított. És a decemberi évbúcsúztatón sem voltál ott. A kórházban még örültünk egymásnak, reménykedtünk, aztán jött a szomorú hír.
Most, hogy az égből nézel bennünket, láthatod, hogy visszük tovább a munkádat. Ne aggódj, igyekszünk, menni fog, hiszen átadtad a tudnivalókat, mi pedig használjuk őket. Te biztosan látod, hogy kezed nyoma ma is látszik az intézményen és a víműsök munkája által az egész országon. A fiatalok gyakran nem értik, hogy van az, hogy itt minden működik, jól át van gondolva, meg van tervezve. Szóval gyakran emlegetünk, hálával és köszönettel gondolunk Rád.




Mint tudjátok, iskolánk nagyon sok új műszerrel gazdagodott az ősz folyamán. Vásároltunk lézeres szintező műszereket, távmérőket és nem utolsó sorban egy hőkamerát is. A hőkamera a magasépítő technikusok szakképzéséhez szükséges, ezzel tudjuk a gyakorlatban kipróbálni az épületfizikával kapcsolatos tudásunkat.
A Vásárhelyi Pál Szakközépiskola és Kollégiumban 2011. március 30-án délután izgatott diákok várakoztak, arra, hogy összemérjék tudásukat a TÁMOP 3.4.3-08/2-2009-0119 azonosító számú, Tehetséggondozás a Vásárhelyi Pál Szakközépiskola és Kollégiumban című projekt keretein belül szervezett játékos természettudományi vetélkedőn. A versenyre 5 fős csapatok jelentkezhettek, akik elsősorban a fizika és a kémia területén szerzett tudásukat szerették volna összemérni, illetve bővíteni. A versenyre való jelentkezés feltételeként egy A/3 méretű plakát elkészítésével lehetett benevezni, amelynek témáját az alternatív energiaforrások, illetve a radioaktivitás témaköréből lehetett választani.
