Villáminterjú Kiss Ádámmal, a Dumaszínház újdonsült tehetséges tagjával


9 – a szerdán megrendezett vetélkedő már a kilencedik volt a Szellemi csűrcsavar történetében.
518 – idén ennyi játékos nevezett be a versenybe.
75 – azoknak a száma, akiket meghívtunk az elődöntőbe.
14 – a döntőbe jutott tanulók száma.

A minap amikor a Száraz-ér partján a barátaimmal sétáltunk, amikor nem messze tőlünk a hal pipázásához hasonló jeleket vettem észre a vízen. Később kiderült, hogy ez a fodrozódás nem hal, hanem egy pár vidra vadászatát jelentette.

November végén könyvbemutatót tartott iskolánkban a Maxim Kiadó. A matematikatanárok ismerkedhettek meg egy új tankönyvvel, melyet a könyv társszerzője mutatott be. Ő Tóth Julianna, aki 1980-tól a Vásárhelyi Pál Műszaki Szakközépiskola tanulója volt. Tordai tanár úr osztályában végzett földmérőként.

Advent, gyertyák... ünnepi díszben a város, a kirakatok. Vajon ott belül is készül-e már az ünnep? Az első hópehelybe beburkolva ott van-e a nyitottságunk, a szeretetünk ezernyi rezdülése, a mosoly, amellyel reggel még álmosan egymásra köszönünk ott a Vízmű folyosóján?

B1, B2 illetve C1.
Ez mind a nyelvvizsga, pontosabban a vizsga fokozatainak betűjelei: alap-, közép- illetve felsőfok.
Már kisiskolás korunktól kezdve magas óraszámban tanulunk nyelveket. Ez bizony nem véletlen. Manapság mindenki számára létszükséglet egy idegen nyelv ismerete. Amióta Magyarország az Európai Unió tagja (2004. május 1.) mindenkinek joga van bármelyik másik uniós országban letelepedni és dolgozni. A határok megszűntek (Schengeni egyezmény - 2007. december 21.), de az embereknek még mindig gátat szab az idegen nyelvek ismeretének hiánya.

November 26-án szerdán került sor a kollégium gólyáinak felavatására. A rendezvény - aminek a kollégium ebédlője nyújtott helyszínt, - 19 órakor vette kezdetét. Az előkészületek viszont már hetekkel azelőtt megindultak. A gólyákat négy csoportra osztották. A csoportokat egy-egy mentor segítette.

2008. november 18-19-én szakmai tanulmányi kirándulás keretében Budapestre és Székesfehérvárra utazott a 14. Df földmérő osztály.
A kétnapos út budapesti megállóján a FÖMI-ben (Földmérési és Távérzékelési Intézet) Institóris tanár úr fogadott bennünket.

"Télapó itt van, hó a subája, ..." - dalolják a vízműs gyerekek. Ezúttal a 14 év alattiak körében hangzik fel: iskolánk dolgozóinak gyermekeihez eljött a Mikulás. Mosolygós krampuszok segítik, hatalmas puttonyt cipelnek.