Az Alföldön élek, de szeretem a hegyeket. Gondolom, ezzel nem vagyok egyedül. Nekem viszonylag ritkán van alkalmam túrázni, az osztályomba járó egyik fiú viszont gyakrabban látogatja a magaslatokat. Balkus Bencével beszélgettem.
Az Alföldön élek, de szeretem a hegyeket. Gondolom, ezzel nem vagyok egyedül. Nekem viszonylag ritkán van alkalmam túrázni, az osztályomba járó egyik fiú viszont gyakrabban látogatja a magaslatokat. Balkus Bencével beszélgettem.
A 2014/15-ös tanévben is sor került az osztályok közti labdarúgó-bajnokságra iskolánk tornatermében. Az elszánt csapatok mindent beleadtak a győzelem érdekében. Voltak kiemelkedő és kevésbé jó teljesítmények is, de a 13 hét alatt lezajló tornán végig jó hangulat uralkodott. A mérkőzések lebonyolításában Laczó Szabolcs és Timár Tamás testnevelő tanárok segítettek.
Hosszú kihagyás után idén ismét osztályfőnök lettem. Izgatottan vártam, vajon a nagy létszámú osztályom tagjai milyenek lesznek. Megérkeztek, aztán figyeltem, vezetgettem őket, hogy minél hamarabb és zökkenőmentesebben illeszkedhessenek be az új környezetbe.
Majd gondoltam egyet, és megkérdeztem tőlük, az első félévük végén, hogy érzik magukat, hogyan értékelik az eddig eltöltött időt új iskolájukban, szeretnek-e ide járni. A válaszok örömmel töltöttek el.
Szeptemberben még valahogy nem hiányzik. A nyári szünetről éppen visszatért diákok tartogatnak egymásnak sok-sok nyári élményt, amit a szünetekben el is mesélnek. Nem baj, ha nincs hozzá zenei aláfestés. A szeptemberi verőfényben a vízműsök gyakran sütkéreznek az udvaron, és annak az akusztikája ugye nem egészen jó. Arról nem is szólva, hogy az őszi programok maguk is tartalmaznak háttérzenét, a koncertek mindig jól szólnak.
Február 15. jeles nap a középiskolások életében. Ez a dátum a határideje az érettségire és a szakmai vizsgákra való jelentkezésnek; és a felsőoktatásban tovább tanulni vágyóknak is ezt kell fejben tartani.
Az érettségivel kapcsolatos fontos változás, hogy előrehozott érettségi vizsgát csak idegen nyelvekből és informatikából lehet tenni, és azt is csak a középiskolai tanulmányok teljes befejezését megelőző első vagy második tanév május-júniusi vizsgaidőszakában.
Nem mondhatni, hogy igazi hideg érkezett volna városunkba ezen a télen, mégis volt jégkorszak Békéscsabán. Nem ténylegesen, hanem kiállítás és előadás-sorozat formájában. Számtalan előadásból, foglalkozásból lehetett választani, így nem csoda, ha mi találtunk kedvünkre valót, nem is egyet. Az előadások geológus berkekben való meghirdetése után számtalan jelentkező akadt, és hála a múzeum dolgozóinak, mindenkinek akadt hely.
Iskolánkban az ősz folyamán meghirdettük a Vásárhelyi Pál Nyelvi Programot a 10. évfolyamosok számára is. Ez a program évek óta sikeresen működik a 14. évfolyamon, melynek keretében a nyelvet tanulni vágyó diákok segítséget kapnak a nyelvvizsga-felkészüléshez. A 14. évfolyamos idegen nyelvi érettségivel rendelkező diákok számára így lehetőség nyílik, hogy a szakmai órákból álló órarendjük után ne magántanároknál vagy nyelviskolákban, hanem helyben, az iskola épületében, ismerős környezetben tanuljanak nyelvet, és készüljenek fel a továbbtanulásnál jelentős többletpontokat érő középfokú nyelvvizsgára. A program legnagyobb érdeme, hogy mindezt ingyen, a Békéscsabai Vásárhelyi Pál Alapítvány támogatásával tudják megtenni. Gondolom, ennek fontosságát nem kell hangsúlyoznunk.
A szilveszter egy ugyanolyan nap az év során, mint a többi, de mivel az emberi társadalom bevezette az időszámítást, a naptárat és azon belül a 365 napos évet, ezért a szilveszter mégis kitüntetett szereppel bír. Kitüntetett szereppel, hisz ekkor, december 31-én 24 órakor vált át naptárunk a következő évre.
Az Árpád híd Budapest egyik közúti Duna-hídja Budapest III. kerülete és Budapest XIII. kerülete között, egyben a leghosszabb budapesti Duna-híd. Napjainkban Budapest legforgalmasabb hídja, naponta mintegy 150 000 jármű halad át rajta.
Helyén már a rómaiak is létesítettek hidat, amely összekötötte Aquincumot a túloldali erőddel. Az Árpád fejedelem nevét viselő híd építését már 1903-ban eltervezték, azonban a tervpályázatot csak 1929-ben írták ki.
Lánczi Máté 9. A osztályos tanulóval beszélgettünk arról, hogy miért fontos számára a zene, milyen élményeket jelent zenekari tagnak lenni, s hogy mennyi izgalommal jár egy fellépés.
- Milyen hangszeren játszol?
- Klarinéton kezdtem el tanulni 10 éves koromban és közben nagyon megszerettem.