Immár második alkalommal került meghirdetésre az a versenykiírás, amely a Magyar Népmese Napjához, azaz szeptember 30-hoz köthető. Tavaly hagyományteremtő szándékkal hirdettük meg a pályázatot. A diákok meseillusztrációval, egy általuk írt népmesei hagyományokat, elemeket tartalmazó mesével, illetve novellával, verssel vagy balladával nevezhettek. Így idén már 5 kategóriában hirdethettünk nyerteseket a különdíjjal együtt.
A Magyar Népmese Napja 2005. szeptember 30-án került először megrendezésre azzal a céllal, hogy a népmesékben élő bölcsesség továbbhagyományozódjon: generációról generációra szálljon a népmesékben rejlő kincs.
Immár hagyománnyá vált, hogy minden tanév őszén megmérettethetik magukat a békéscsabai középiskolák jelöltjei a Garabonciás Napok keretén belül. Idén sem történt másként, 2018. október 1-4. között folyt a verseny a GarabonCityben, a Gál Ferenc Főiskolán.
A 22. Csabai Kolbászfesztivál ifjúsági kolbászkészítő versenyén kollégiumunk két csapattal, nyolc fővel képviselte a Vízmű tagiskolát. Az indulók feladata, hogy sütni való kolbászt készítsenek öt kiló húsból. A DÖK csapata Varga Sándorné tanárnő irányításával, a másik csapat pedig Rotics József kollégiumvezető segítségével vett részt a versenyen. Mindkét csapatot hatékonyan támogatta és segítette kollégiumunk vezetője.
2018. februárjában indult a GINOP-6.2.3-17-2017-00027 „A szakképzést végzettség nélkül elhagyók számának csökkentése” című projekt, melyben iskolánk, a BSZC Vásárhelyi Pál Szakgimnáziuma és Kollégiuma is részt vesz. A 2020. április végéig tartó projekt átfogó célja, hogy eredményeivel hozzájáruljon a szakképzésben tanulók korai iskolaelhagyásának megelőzéséhez, az intézményt szakképzettség nélkül elhagyók arányának csökkentéséhez.
Hagyományunkhoz híven 2018. október 18-án, csütörtökön idén is megrendezésre került gólyabálunk, melyet a kollégiumi DÖK szervezésében láthattunk megvalósulni.
Idén augusztusban is nagy várakozással töltött el bennünket, hogy megismerhessük az új kollégistáinkat. A gólyatábor alkalmával a fiatalokat négy csoportra osztottuk, majd a csoportvezetők irányításával megkezdődött a készülődés a gólyaestre. Előtte azonban körbevezettük őket Békéscsaba nevezetességein, megnéztük például az Angyalos kutat, a Városi Sportcsarnokot, a Fiume szállót, a Jókai Színházat. Ehhez kapcsolódóan a feladatuk az volt, hogy egy várostörténeti totót töltsenek ki, amely azt mérte, hogy mennyire sikerült megismerkedniük a várossal.
A 2018/2019-es kollégiumi gólya sakkbajnokság október 16-án került megrendezésre, egy keddi délutánon a fiúklubban. 15.30-kor három asztalnál, hat játékossal, vette kezdetét a verseny.
Korán érkeztem. Lyukas óra gyanánt maradt még egy bő félórám. A Műegyetem K épülete gyönyörű, - belül is. Sétálni indultam a csendes folyosókon; az Építőmérnöki Kar birodalmában jártam. Hej, de sok vízműs lett itt mérnök! És mennyi lesz még?
A 2017/2018-as tanévben végzett iskolánk első fluidumkitermelő technikusi csoportja, 14 fővel. Sok kérdőjel alakult ki a diákokban, szüleikben és természetesen bennünk, szaktanárokban is, hogy hova tovább a technikusi vizsga után. Hol lehet vajon ezzel a végzettséggel elhelyezkedni? A válaszra nem kellett sokáig várni!
A Békéscsabai Szakképzési Centrum Vásárhelyi Pál Szakgimnáziuma és Kollégiuma külföldi gyakorlat lehetőségét nyújtja tanulói számára az Európai Unió Erasmus+ programja által.