A mai délutánon (is) munkálkodtak a szorgos vízműs kezek. Ezúttal a kamera is megörökítette a csapat magját, akik lelkesen serénykedtek az iskola főbejárata körül.
Az idei Garabonciás Napok rendezvénysorozatának részeként a csapatok azt a feladatot kapták, hogy újítsanak fel egy közterületet vagy iskolájuk valamely részét. A Vízműben salamoni döntés született: a választás a főépület Deák utcai frontján húzódó csapadékelvezető árok rendbetételére esett. Ez közterület ugyan, de a vízműsök a magukénak érzik. Az évek során az árok keresztmetszete jelentősen beszűkült, kapacitása csökkent, profilja elfajult.
Már elkezdődött az új tanév, de én még a szünidei képeket rendezgetem, ezekből mutatok néhányat.
A kérdés ma reggel sokakban megfogalmazódott, miután meglátták iskolánk főbejáratánál a frissen felállított csőállványt. A kérdésben rejlő burkolt állítás tulajdonképpen igaz, de olyan kis mértékű munkálatokról van szó, hogy ez így félrevezető. A felújítás csak a Deák utcai homlokzaton romló vakolat kényes sérüléseire vonatkozik.
Hihetetlen, de akárhogy számolgattam, az érettségi óta 20 (!) év telt el! Mivel egykori iskolámban dolgozom, és a tablónkkal is szinte nap mint nap találkozom, eljátszottam a gondolattal, hogy talán meg kellene szervezni ebből az apropóból egy érettségi találkozót! Ez a mai internetes világban viszonylag egyszerűen ment, és augusztus 27-ére összeállt egy jó kis csapat! Ahogy a mellékelt fotó is bizonyítja, aki eljött, valóban jól érezte magát, és nem bánta meg, hogy összeültünk egy jó kis beszélgetésre, ahol mindenki elmondta, mi minden történt vele az elmúlt években, és éppen hol tart mostanában. Büszkén mondhatom, hogy a résztvevők közül mindenki boldog felnőttnek tűnt, és ez dupla örömmel töltött el a sikeres szervezés mellett! Gondolkodunk, hogy jövőre megismételjük...
…hangzott el a tanévnyitón. Lassan évtizedekben mérem már a Vízműben eltöltött időt, de itt a régi sohasem válik megszokottá, mindig új színeket kever az élet vásznára a szeptember. Szerencsés vagyok, mert láttam a tanévnyitón a régi osztályomat, immár leérettségizett 14-es felnőttekként, és ott voltak a kilencedikesek teli várakozással: vajon melyik osztályfőnök szólítja majd őket, melyik terembe mennek, és kik ülnek majd velük együtt ott.
Ha ezt a logót látod, ne tétovázz!
