Nem nehéz észrevenni, hogy iskolánk igazgatóhelyettese, Schnider György tanár úr mennyire elhivatott szakmája iránt. Eddigi munkájáról, tapasztalatairól kérdeztük őt.

- Miért választotta a mérnöki pályát?

- Véletlenül döntöttem emellett. Barcson jártam gimnáziumba, ahol a matematika és a rajz érdekelt. Eredetileg művészeti pályára készültem, de sajnos nem vettek fel a Képzőművészeti és Iparművészeti Főiskolára.

Hogyan jött létre a zenekarunk? Egy kis baráti társaságból formálódott át egy kész együttessé. Mindegyikünk gyulai lakos, régebb óta ismerjük egymást. A megalakulást pontosan nem lehet meghatározni, ez egy folyamat eredménye volt, ami nagyjából másfél évvel ezelőttre tehető. Bár abban a felállásban nem is igazán nevezhető zenekarnak, inkább egy trió, akik összejárnak egy kis örömzenélésre. Így kezdődött minden.

Három jóbarát, akik régebben is zenéltek együtt, újra hangszert fogtak hobbi gyanánt. Ez idővel tovább bővült, és megjelentek a komolyabb elképzelések.

Működik Oroszországban jó húsz éve egy iskola, amely felrúgja a megszokott sémákat, amelyeket az oktatáshoz kötünk. Nem a tanárok, hanem a diákok tartják az órákat.
Tanuló-szakcsoportok vannak, témánként, például kémia, történelem, biológia stb. A gyerekek maguk választják ki, melyik szakcsoportba szeretnének tartozni. A konkrét tananyag nincs leírva, a csoportok maguk dolgozzák ki azt tankönyvekből, majd megtartják az órákat.
Hozzá kell tenni, hogy ide felvételivel jutnak be a gyerekek, tehát kiválogatják azokat, akik alkalmasak erre az önálló kutatásra.

Már többször gondoltam rá, hogy kitehetném az osztályom ajtajára a „Művészbejáró” táblát is. Diákjaim között ugyanis nemcsak földmérők és geológusok vannak, hanem versmondók, táncosok, énekesek, zenészek is.

A zenészek közül Péter Dánielt (12.Dg)  mutatom most be, aki egymaga egy egész zenekart képvisel, annyi hangszeren játszik. Szinte bármilyen - dallamkeltésre alkalmas ­- hangszert képes megszólaltatni. Játszott már harsonán, trombitán, klarinéton, furulyán, de ért a dobhoz, zongorához, gitárhoz is.

Az elmúlt hétvégén abba a szerencsés helyzetbe kerültem, hogy találkozhattam a kedvenc írónőmmel, a békéscsabai gyökerekkel rendelkező Szurovecz Kittivel. A barátnőimmel immár harmadszorra mentünk együtt Budapestre az A38-as hajóra, ahol a könyvbemutatót rendezték.

Az eseményt három írónő szervezte, Szurovecz Kitti, Benina és Spirit Bliss. Sokan jöttek el, hogy találkozhassanak az írónőkkel, dedikáltathassák könyveiket vagy akár csak végighallgassák a bemutatót. Én igazából Szurovecz Kitti miatt utaztam Pestre.

Kovács Klementina 14. B osztályos tanuló. Kedves, mosolygós arcú fiatal lány, aki magáról is azt vallja, hogy örök optimista. Túl van már az érettségin, mégpedig szép eredménnyel. Őt kérdeztük az elmúlt négy évről és a további terveiről. 

- Hogyan lettél vízműs?

- Már általános iskolában eldöntöttem, hogy építész szeretnék lenni. Nagybánhegyesen lakom, így szerencsére nem kellett messzire mennem, hogy az érdeklődésemnek megfelelő szakközépiskolát találjak. Gimnáziumba nem szerettem volna járni, mert ott csak egy érettségit kaphattam volna, itt a Vízműben pedig szakmát is kapok.

Az iskolaújság utolsó számában a nyáron külföldön szereplő diákjainkról írtam. Hajdu Imre (10. E) a Mezőberényi Ifjúsági Fúvószenekar tagjaként Németországban lépett fel. Hosszú út vezetett odáig, és most nem csak a megtett kilométerekre gondolok...

Imre zenei pályafutása az általános iskolában akkor kezdődött, amikor a zeneiskola tanárai bemutatták a kisdiákoknak a különböző hangszereket, és neki nagyon megtetszett a trombita hangja. Természetesen elkezdte a zeneiskolát, ahol már 8 éve tanul.

Osztályunk már hetek óta nagy izgalommal várta azt a pillanatot, amikor közösen főzhetünk. Sajnos az idő eddig nem igazán kedvezett nekünk. Végül november első hetében minden a közös főzés mellett szólt. Készen álltak a hozzávalók, az időjárás és az osztály hangulata is megfelelő volt. Míg mások utolsó óráikon vettek részt, mi szépen lassan kezdtünk kipakolni az udvarra.

Az asztalon alig volt üres hely. Műanyag tányérok, villák, szalvéták és rengeteg konzerv foglalta el a helyet. A fiúk felállították az állványt, és kezdődhetett a bográcsozás.

Amatőr futó révén minden, a futással kapcsolatos hír megragadja a figyelmemet. Ilyen volt a Görögországban zajló Spartathlon eredményhirdetése is. Idén, - 2011 után másodszor -  ismét egy magyar induló nyerte a női mezőnyt, Lubics Szilvia, 28:03:04 idővel. (Hogy teljesen egyértelmű legyen: 1 nap(!), 4 óra, 3 perc 4 másodperc alatt futotta le a távot.)

A versenyről röviden: egy 246 kilométeres ultramaraton futóverseny Athén és Spárta között. 1983 óta évenként rendezik, szeptember utolsó pénteki rajttal. 2012-ig 100 magyar teljesítés volt, ezzel az országok abszolút rangsorában 6. helyet foglaljuk el. Mielőtt még a kedves olvasó belelkesedne, én nem tervezem ezen a versenyen való indulást, de más terveim vannak.

Nagy szerencse, ha az ember olyasvalamivel foglalkozhat, amiben örömét leli. Meggyőződésem, hogy ez kihat az élet többi területére is. Legyen szó hobbiról, sportról vagy éppenséggel a szakmáról.

Erről a témáról beszélgettünk Csomós Tamás 10. D osztályos tanítványommal, akit már második éve ismerek. Azt tudtam róla, hogy versenyszerűen táncol, azonban azt nem, hogy mióta és mennyire komolyan.

Kérdésemre válaszolva elárulta, hogy édesanyja még 8 éves korában íratta be egy tanfolyamra, ahol standard és latin táncokkal ismerkedhetett meg.