Próbálom felidézni magamban az ünnepet. De nem megy; elolvadt az első hó, minden szürke, munka van, hétköznap. Az osztálytermemet már feldíszítettük, és időnként az aula fenyőfájának illata is emlékeztet rá, hogy ideje van a készülődésnek. A saját kezűleg készített és megvásárolt ajándékok is várják a csomagolópapír-díszköntöst. Csak belül nem mozdul még semmi. Az adventi gyertya harmadik lángja is fellobbant, de még nincs meg a fény. Csönd van, nagy és mély. Talán ez az igazi várakozás.
A média közben eláraszt: szeretet ünnepe…, világvége…, pedagógus pályakép…módosuló ponthatárok…Bennem kételyek, szkepticizmus, némi cinizmus… kizárom a világot, befelé figyelek.
Régi karácsonyok fénye villan, illan. Az akkori ízeket felidézve vágyom a csodát. Semmi.
Vajon hányan éreznek hozzám hasonlóan? Hiába, az ünnepet nem lehet kierőszakolni. Az vagy van, vagy nincs.
Ennyire eltompultak az érzékszerveim, hogy semmi sem képes előhozni az ünnepet?
Aztán megszólal bennem egy régi Piramis szám: „Tél volt, hó esett, és jöttek az ünnepek…”
Egyszerre csak megtalálom az ÜNNEPET! Nem a csillogóan csábító kirakatokban, nem a fahéj illatú téren, nem a mézeskalács ízében. Ezek mind mégis kellékei a felismerésnek, hogy a szívemben él az ünnep.
Miért írom le mindezt? Talán azért, hogy ne ostorozzuk magunkat, ha nem árad belőlünk a szeretet, ha nem sül elég pirosra a bejgli, ha gyarló módon ajándékot várunk, miközben azt hangoztatjuk, hogy ez nem az ajándékozás ünnepe.
Ilyenek vagyunk! Elrontott és meghitt ünnepeinkkel. Aki 2012 évvel ezelőtt eljött hozzánk, pont ilyennek szeretett bennünket, hiszen Ő gyarlósága és hibája ellenére SZERETTE az EMBERT. Nem az emberiséget, hanem minden egyes embert: az árulót, a farizeust, a kételkedőt, a léhát, a bukottat, még a hitetlent is. Természetesen, nem lehetünk olyanok, mint Ő, de ha csak halvány pislákoló fényt adunk át magunkból, akkor kigyúl bennünk a karácsony melengető lángja.
{saudioplayer autostart}zene.mp3{/saudioplayer}
Már középiskolásnak lenni sem könnyű. Szerencsésnek mondhatja magát, akinek volt egy tartalmas, jó gyerekkora, de a középiskola már olyan időszak, ahol igen komoly dolgokon kellene elgondolkodniuk a fiataloknak. Kellene, mert persze nincsenek illúzióim, legalább két okból nem jár a jövőn a középiskolás ész.
November 29-én a Vízműben minden az egészség és az egészséges életmód körül forgott. Már kora reggel gyönyörködhettünk azokban az ötletes és sokféle technikával elkészített egészséges életmódot hirdető plakátokban, amelyeket a 9. és 10. osztályos tanulók készítettek. 
December 8-án újra kitárta kapuit a Vízmű az érdeklődők előtt. És érdeklődők ismét szép számban voltak, amit a szervezők örömmel nyugtáztak. A nyílt napok látogatóinak összlétszámában beállt emelkedés alapján érezhető az iskola képzései iránt megnyilvánuló figyelem megnövekedése.
A vízműsök szeretnek bulizni. A Mikulás jó alkalom egy kis lazításra, kedveskedésre, örömködésre. Szerkesztőségünk már a harmadik cikket kapja ebben a témában. Nagyon kedves. Közreadjuk.
Péntekeken tartotta a Vízmű a „Ki a legÖKOsabb?” elnevezésű környezetvédelmi vetélkedő záró felvonásait. A rendezők kissé izgultak, hogy - a korán téliesre fordult időjárást leküzdve - a régió minden szegletéből jelentkező versenyzők el tudnak-e jutni Békéscsabára. Bár voltak hiányzók, - a játékosok többsége szerencsésen megérkezett, és izgalmas mérkőzésen bizonyította „ÖKOsságát”.
2012-ben is megrendezésre került kollégiumunkban a gólyaest, amelyet rengeteg gólyagyűlés és a gólyasport előzött meg.