1. Mikulás a Vízműben
A legkisebb vízműsök legnagyobb örömére a minap iskolánkba érkezett a Mikulás. Bőséges kosarából minden gyermeknek, unokának jutott egy-egy édességcsomag és mellette néhány fehér szakállas bölcsesség, virgácsok nélküli intelem. A kicsik némelyike megilletődve, a nem mindennapi helyzettől megszeppenve, mások meglepően bátran vállalkoztak versmondásra, éneklésre, szereplésre. Jutalmul a krampuszoktól külön ajándékot is kaptak. Diákjaink zenés műsorral járultak hozzá a kellemes hangulathoz. Utánuk pedig a gyerekek birtokba vették a Vár-Játék játszószőnyegeit, a kreatív, szórakoztató logikai játékokat. Remek este volt, köszönjük Mikulás.
Lány, ezzel a szóval elég jól le lehet engem írni. Még így a félév vége felé is, sokszor hallom a hátam mögött az általam nem tanított diákok suttogását: ez tanár? Néha a nyelvemen van, hogy nem ez, hanem ő, és igen, tanár vagyok, de végeredményben nem sértődöm meg rajta, hogy diáknak néznek.
November hó folyamán a iskolánk vízügyi és vízépítő technikus diákjai Hankó András tanár úr szervezésében látogatást tehettek az ALFÖLDVÍZ Regionális Víziközmű-szolgáltató Zrt. (Vízművek) békéscsabai kirendeltségén. Mivel mind a két szak diákjai tanulnak a vízellátásról, ezért nagy izgalommal várták, hogy betekintést nyerjenek a megyénk különböző szegleteit kiszolgáló vízszivattyúkhoz, illetve a különböző fajtájú és méretű fogyasztásmérőkhöz.
2012. szeptember 17-én, az m1 műsorában ismerős hangra lettem figyelmes. Iskolánk tanára, Novák Attila és bátyja, Pál szerepelt a Domovina szlovák nemzetiségi stúdió riport-dokumentum filmjében. A csabai születésű testvérpárról szóló film a televízió elé ragasztott. A filmben a két testvér beszél lovakról, életmódról, szlovákságról, magyarságról, gyökerekről és a hagyományok megőrzésének fontosságáról.
2012. november 22-24. között rendezték meg a földmérő tanárok szaktanári továbbképzését Miskolcon, az ottani földmérőképzés otthonául szolgáló Kós Károly Építőipari Szakközépiskolában. Az aktuális kérdéseket felvető, ismertető, magyarázó előadásoknak köszönhetően meglehetősen sűrű és érdekes program várta az 5 földmérő szakközépiskolából érkező tanárokat.
A TRX egy hordozható, felfüggeszthető funkcionális tréningeszköz, mellyel erődet, egyensúly-érzékedet, hajlékonyságodat, valamint az úgynevezett core izmok stabilitását egyaránt fejleszteni tudod. A fittségi állapot nem számít, bárki elkezdheti!
A sikeres érettségi vizsga után lehetőségünk volt maradni még egy évig iskolánkban a technikusi képzés keretei között. Itt már csak a szakmára összpontosítva készülünk a vizsgákra. Sok gyakorlati és még több elméleti óránk van, ahol megtanuljuk az útépítés minden apró részletét. Mindezek mellett szakmai nyelvet is tanulunk, ami nagyon hasznos, mert ha valaki külföldön szeretne elhelyezkedni, akkor nem fog gondot jelenteni számára a szakszavak használata, megértése.