Még az őszi szünethez kapcsolódva - kilencedikeseinknek első alkalommal - rendeztük meg a GPS-szel támogatott tájékozódási versenyt. A vállalkozó kedvű diákok háromfős csapatokkal jelentkezhettek, végül 14 lelkes csapat nevezett. A gólyák nagy várakozással álltak a rajtvonalhoz, bár az időjárás nem kedvezett a vetélkedőnek.
A feladat „egyszerű” volt: geodéziai koordinátákkal megadott pontokat kellett felkeresni kézi GPS segítségével Békéscsaba területén. A nulladik pontot az udvaron jelöltük ki: ez a gyakorlás célját szolgálta. Itt ismerhették meg a diákok az eszköz használatát; ám erre nem mindenkinek volt szüksége, mert már korábban rutint szereztek a tájfutásban.
Csütörtökön harmadik alkalommal várták a Vízműre kíváncsi pályaválasztókat és szüleiket a Deák utcába. A korábbi gyakorlatnak megfelelően ezúttal már nem alkottak nagy tömeget a vendégek, számuk mégis jelentős volt. Ezúttal a közelben lakók voltak többségben, így a békéscsabaiak és a gyulaiak alkottak nagyobb csoportokat, de a szomszédos megyékből, sőt külföldről is érkeztek látogatók.
A Békés Megyei IBSEN Oktatási, Művészeti és Közművelődési Nonprofit Kft. fotópályázatán az ifjúsági kategóriában vízműseink kiválóan szerepeltek. Fókuszban Békés Megye - volt a kiállított művek mottója.
Lehet hogy igen; de biztos, hogy nagyon nem vagyunk még megijedve, mert minden törekvés ellenére a tempó „lagymatag”. Én aki már hetedik éve részese vagyok a felkészítésnek, elmondhatom, hogy az április az igen! Az ám a valami! A tempó még márciusban is bőven átlag feletti, de az október és a november az „sétagalopp”.
Békéscsabán az elmúlt hónapban már 18. alkalommal került megrendezésre a „Szenvedélyünk A-Z Egészség” című vetélkedő. Nevezési feltételként - a környezettudatos szemléletet megerősítve, önkéntes segítségnyújtással összekötve - PET palackok kupakjainak gyűjtését várták el a csapatoktól. Az így összegyűjtött kupakokat egy a városban élő súlyosan beteg gyermek külföldi gyógykezelésének támogatására fordítják.
Szép hagyomány, hogy az ősz során a tizedikesek ismerkedési esteket szerveznek az elsősöknek (pontosabban a kilencedikeseknek). Ezeken a rendezvényeken a tavalyi gólyák segítenek a feloldódásban az ideieknek; barátkozással, játékkal igyekeznek bemutatni, hogy az új iskolában is jól érzik magukat a diákok.