01

   Az idei Garabonciás napokon a Vízműt Puskely Gergő 11. B osztályos tanuló és stábja képviselte. A vízműsök derekasan küzdöttek, de nem nyertek. A rendezvény keltette hullámok mára elcsendesedtek, ideje, hogy beszélgessünk Gergővel másról is. Megkeresésemet követően leültünk beszélgetni. Folyamatosan mesél, érdekes dolgokat mond.
   Orosházán lakik, mindig érdekelte az építés, már korábban is állandóan az alkotáson járt az esze. Az édesapja is a Vízműben szerzett oklevelet, Gergő már hetedik osztályban eldöntötte, hogy követi a példáját. Általános iskolai átlaga sose volt 4,8 alatt, nem jelentett hát gondot a bejutás.

01Iskolánk az elmúlt héten tartotta tanévzáróját. Az ünnepségen a 9-10-11. évfolyamok tanulói vettek részt, hiszen a felsőbb éveseknek már megkezdődött a szóbeli vizsgák időszaka. Azon a napon éppen a 12. A osztály érettségi vizsgája zajlott.
Az udvar árnyékos részén tartott rendezvényen Kelemen Orsolya mondott verset, majd - a nyári hónapok erejéig - Török Árpád igazgató búcsúzott a diákoktól. A legjobb tanulók jutalomban részesültek.

Az ünnepség végén a fiatalok elvonultak osztálytermeikbe, ahol osztályfőnöküktől megkapták a tanév mérlegét összefoglaló bizonyítványt.

0A Vízmű aulájába lépve azt látom, hogy két fő érett vízműs a kávéautomatát ostromolja.

- Hát ti?

- A németórán szünet van, fel szeretnénk frissülni.

- Milyen németóra van most?

- Nyelvvizsga-előkészítő.

- Bemehetek?

- Tessék.

1 A végzősök korábban hagyták el az iskolát, mi pedig megkezdtük a visszaszámlálást. Készültünk az órákra, megírtuk a dolgozatokat, de egyre többet gondoltunk a nyári pihenésre, utazásra, programokra. Nagy örömmel hallottuk a hírt, hogy a kilencedikesek közös kirándulásra mehetnek Póstelekre.

Külön busszal indultunk 1/2 10-kor és délután 4 óráig maradtunk. Nagyon tetszett a vadregényes helyszín, a dimbes-dombos, erdős táj. Sétáltunk a parkban, megnéztük a kastélyt. Közben lelkes paintball küzdelem folyt az osztályok között. Természetesen főzésre is volt lehetőség: mi szalonnát sütöttünk, mások bográcsoztak. Remek kikapcsolódás volt az év végi hajrá előtt.

1 NyEzen az őszön immár 24. alkalommal rendezték meg a középiskolák versenyét a diákpolgármesteri címért, azaz a Garabonciás napokat. Ahogyan minden évben, idén is ringbe szálltunk a győzelemért. A lelkes csapat már hetekkel előtte készült a megmérettetésre, és minden energiájukkal igyekeztek helyt állni. Sikerült nekik.

0Pénteken tartotta ballagását a Békéscsabai Vásárhelyi Pál Szakközépiskola és Kollégium. Az ünnepséget megelőzően sor került a hagyományos ballagási osztályfőnöki óra megtartására. A 10 órakor felhangzó csengőszóra elindult a maturandusok hosszú kígyója.

1„Tüzesen süt le a nyári nap sugára.” S közben arra gondolunk, de jó, hogy nekünk a forróság elől van hová menekülni. Igen, az izzó nyári napokon is be tudunk menni a Vízmű hűs épületébe, ahol - bár „takarékos üzemmódban” -, a munkatársak nyáron is dolgoznak.

0007Iskolánk szoros kapcsolatot ápol a környező települések általános iskoláival. Ennek keretén belül gyakran szervezünk játékokat, vetélkedőket, versenyeket általános iskolás diákok számára.


Az egyik legutóbbi esemény egy rajzpályázat volt, melyre sok értékes pályamunka érkezett be. A pályázat mottója: „Az én házam - az én vágyam, azaz: ebben szeretnék élni”. Vagyis olyan rajzokat vártunk, ahol lakóházak külső-belső megjelenítését, alaprajzot vagy berendezési sémát ábrázolnak az építészet iránt érdeklődő tanulók.

 

01Az idei felvételi eljárás lezárult. A folyamat utolsó lépése az volt, amikor a tanév befejezésekor - gyakran szüleik és testvéreik kíséretében - megjelentek a Vízműben az iskola legfiatalabb tanulói. A távolról érkezők már a meghirdetett 8 óra előtt megérkeztek a Deák utcába. Várakozniuk nem sokat kellett, hiszen az iskola tanárai szintén korán keltek ezen a napon, és rögtön tudták fogadni az elsőként érkezőket.

0Két, tanulásban jeleskedő 12. E-s diákot kértem, hogy így ballagás közeledtével meséljenek magukról, terveikről, álmaikról, hogyan képzelik el jövőjüket, hol szeretnének tartani tíz év múlva.