A Vízmű veteránjai gyülekeztek szombaton délelőtt a Deák utcában. Az 1950-ben indult iskola alapító évfolyamának tagjai adtak randevút egymásnak abból az alkalomból, hogy idén ünneplik végzésük hatvanadik évfordulóját.
A Vízmű veteránjai gyülekeztek szombaton délelőtt a Deák utcában. Az 1950-ben indult iskola alapító évfolyamának tagjai adtak randevút egymásnak abból az alkalomból, hogy idén ünneplik végzésük hatvanadik évfordulóját.
A Békéscsabai Vásárhelyi Pál Szakközépiskola tanulói számára fenntartva. Ez a felirat jelezte május 12-én reggel a 7 óra 17 perckor induló vonat első kocsiján, hogy a vízműsök nagy létszámban Budapestre kirándulnak. Nem is akárhova, hanem az Erkel Színházba, hogy két darabot is megtekintsenek az Operakaland keretében.
Megint véget ért egy tanév. Még friss az emlék: dolgozatok, felelések, iskolai rendezvények. Lassan azonban megkezdődnek a nyári munkavállalások, szakmai gyakorlatok, és mindenki átadhatja magát a nyár örömeinek. (Reméljük, ezt megfontoltan, tudatosan átgondolva teszitek!) Az elmúlt tanév értékeléseként közöljük a legjobban teljesítő diákok és a legjobb osztályközösségek nevét.
Az évente megrendezésre kerülő Nemzetközi Építész Diákkonferenciának az idén Losonc (Szlovákia) adott otthont április 25-27-én. A konferencia célja: nemzetközi szintű találkozót biztosítani az építészeti hagyományok után érdeklődő diákok részére, melyen megismerkednek egymással, miközben szakmai előadásokat hallgatnak meg a rendező iskola diákjainak előadásában, valamint helyi építészeti és kulturális nevezetességeket tekintenek meg szakmai kirándulás keretében.
Az elmúlt szombaton szép ünnepséggel zárult a tanév a Vízműben. A diákok elegánsan felöltözve hallgatták igazgató úr értékelő, nyárköszöntő szavait. Biztosan megfogadják a jó tanácsot, sokat fognak pihenni a kitartó tanulás után, és hasznosan töltik a szabadidőt. A kiváló tanulmányi eredményért, közösségi munkáért, sportsikereikért sokan vehettek át könyvet, pólót idén is.
Az ünnepség után minden bizonyítvány gazdára talált. Kilépve az iskola kapuján biztosan minden diák átgondolta, hogy egy darabig megint nem lesz szükség az iskolatáskára, sokáig lehet reggelenként aludni.
Ebben az évben már kétszer olvashattatok a vízműs diákok sport sikereiről. Szó volt már a fiú kosárlabda és röplabda eredményekről. Szerencsére a fiatalok nem álltak meg, továbbra is szállítják az érmeket.
B33-ban (lényegében ez a streetballt jelenti, 1-2 szabály eltérés van a két sport között) elindultunk diákolimpiai és a szövetség általi kiírásban is, előbbin a 3. helyezést szereztük meg, utóbbin a negyeddöntőig jutottunk. A csapat tagjai: Hortobágyi Viktor, Lipcsei Imre, Lipták László, Szabó Péter és Kovács Patrik.
Leány kosárlabdacsapatunk a városi bajnokságban indult, ahol egészen a döntőig menetelt, ahol nagyon szépen helyt állt, de végül a Széchenyi csapata kicsivel jobbnak bizonyult, így ott az ezüstérmet szereztük meg. A csapat tagjai: Szekeres Barbara, Zvara Evelin, Krizsán Tünde, Pongrácz Szilvia, Szabó Nikolett, Borok Andrea, Maja Kitti.
Kedves ünnepségre gyülekeztek a Vízmű veterán focistái az intézmény aulájában 2014. június 6. napjának délutánján. Az 1974-ben országos bajnokságot nyert labdarúgók baráti öleléssel köszöntötték egymást, s lassan ismét összeállt az egykori bajnokcsapat. A találkozó apropóját a 40 éve megszerzett rangos címhez vezető küzdelmes és dicsőséges út emlékeinek visszaidézése és a sikert megörökítő tabló felavatása volt.

Iskolánk fölmérő szakos tanulói minden évben részt vesznek az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen. A sikeres helyi forduló után hárman is bejutottak az országos döntőbe. Hazánk egyik legszebb városa, Székesfehérvár adott helyet a megmérettetésnek április első két napján. A három fiú Müller Nóra tanárnővel és Nagy János tanár úrral utazott a helyszínre. Mindannyian nagyon izgatottak voltak.
A békési Százlábú Egyesület által szervezett sárkányhajó-versenyre invitált minket Novák Attila tanár úr néhány nappal ezelőtt. Nem volt probléma a vízműsök lelkesedésével, hiszen a kilencedikesektől egészen a tizenegyedikesekig sok bátor diák jelentkezett.
Nézem, ahogy dolgoznak. Jó látni a töprengő arcokat, okos tekinteteket, az elmerülten gondolkodó diákokat. A rutinos versenyzők gyorsan átfutják a feladatlapokat. Ők a legkönnyebbnek tartott szövegekkel kezdik a munkát, hogy több idejük maradjon a nehezebb megoldásokra. A többség azonban sorban halad, gyorsan megtelnek az üres lapok. Néha lopva körbenéznek, ki melyik oldalnál tart.