Minden ember életében eljönnek azok a pillanatok, amikor megváltozik körülötte a világ. Mondhatnánk azt, hogy a szalagavató az én életemben ezen sorsfordító események közé tartozik. Eleinte kételkedtem ennek jelentőségében, hiszen ez a kis kék szalag számomra nem jelentett sokat. Enélkül is tudtam, hogy vízműs vagyok, nem volt szükségem bizonyítékra.
Ennek ellenére, a 12. év elején az első osztályfőnöki órákon már szóba is került ez az esemény.
Tegnap, 2013. február 22-én a békéscsabai Városi Sportcsarnokban megtartottuk az idei szalagavató ünnepségünket. Virág Enikő (11. Dg) búcsúztató szavait Török Árpád igazgató úr beszéde követte. Az ünnepeltek, a tizenkettedikesek nevében Szatmári Péter (12. B) szólt hozzánk szívmelengető, derűs gondolatokkal. A szalagtűzés ünnepélyes percei alatt a szülők büszkén tekintettek fiukra-lányukra, miközben a kivetített gyermekkori fényképek mosolyt csaltak arcukra. Az este hátra levő részében először a vállalkozó kedvű érettségizők színvonalas keringőt mutattak be. A szalagavató ünnepély az osztályok saját vidám táncos produkcióinak előadásával ért véget.
A karácsony jegyében telt december 20-án, csütörtökön a nagyszünet a Vízműben. 

Már középiskolásnak lenni sem könnyű. Szerencsésnek mondhatja magát, akinek volt egy tartalmas, jó gyerekkora, de a középiskola már olyan időszak, ahol igen komoly dolgokon kellene elgondolkodniuk a fiataloknak. Kellene, mert persze nincsenek illúzióim, legalább két okból nem jár a jövőn a középiskolás ész.
Idén a szokásoktól eltérően kétszer lehetett érettségizni iskolánkban: tavasszal és ősszel. Tavasszal a diákok jelentős része rendes és előrehozott érettségi vizsgát tett közép és emelt szinten; az őszi vizsgaidőszakban emelt szinten ismétlő, szintemelő és előrehozott, középszinten előrehozott, ismétlő, javító, kiegészítő és rendes vizsgára jelentkeztek, összesen 47-en. A vízműs diákok mellett sok más iskola diákja is vizsgázott ősszel a Deák utcában. Nekik köszönhetően több, eddig nálunk nem szereplő tantárgy is felkerült a vizsgatárgyak listájára: szlovák nyelv és irodalom, evangélikus hittan, francia nyelv, közgazdasági alapismeretek, utazás és turizmus.
December 8-án újra kitárta kapuit a Vízmű az érdeklődők előtt. És érdeklődők ismét szép számban voltak, amit a szervezők örömmel nyugtáztak. A nyílt napok látogatóinak összlétszámában beállt emelkedés alapján érezhető az iskola képzései iránt megnyilvánuló figyelem megnövekedése.