Kilencedikes diákjaink, akik épp csak bekerültek iskolánkba, még nem sokat tudnak a szakmáról. Az előttük álló 4 (+1) év alatt fokozatosan kell elsajátítaniuk az előírt tananyagot. Ezen a helyen a 11. B osztállyal végzett kitűzési gyakorlat órákon szerzett tapasztalataimat szeretném bemutatni a kedves olvasónak. Ebben az osztály tanulója, Cservenák Berill volt segítségemre, hogy ne csak a magam, hanem a tanulók szemszögéből is érzékelhető legyen a tenni akarás.
Egy évvel ezelőtt pontosan ezzel a címmel jelent meg egy cikkem az iskola honlapján. Akkor nagyon nagy lelkesedéssel és szeretettel írtak a már végzett diákjaim arról, hogy milyen úton haladt tovább az életük, miután sikeres technikusi vizsgát tettek. Akkor elhatároztam, hogy minden évben felkeresem a frissen végzett földmérőket, és „tudósítok” róluk, hogyan boldogulnak a világban.
Januárban meglátogatta iskolánkat Érsek Ákos úr, a budapesti székhelyű GPSCOM Kft. termékfelelőse. Látogatásának célja az volt, hogy bemutasson 3 GNSS vevőkészüléket, így a földmérő diákok betekintést nyerhettek a legújabb műholdas RTK technológiákba. Ezekkel a készülékekkel rendkívül gyorsan és költséghatékonyan lehet elvégezni számos geodéziai feladatot.
Amióta világ a világ, az emberek adakoznak, segítő kezet nyújtanak egymásnak. A modern korban, ebben a felgyorsult, elüzletiesedett 21. században azonban sajnos már egyre kevésbé, egyre személytelenebbül tesszük mindezt. Ha tesszük egyáltalán. A szeretet ünnepe mégis sokakban megmozdít valamit. Így történt ez iskolánkban is.
Ez a mondat, nyilván megfelelő névvel kiegészítve gyakran elhangzik a LOL-t játszó „gyerekek” szájából. Az iskolánkban megrendezett LOL bajnokságon Kelle Gergő (10. E) lett a bajnok. Őt kértem meg, hogy néhány mondatban foglalja össze a játék lényegét. Aki azt gondolja, hogy ez csak valami kockulás, nagyot téved.
Az előző héten én és az osztálytársaim látogatást tettünk a győri Széchenyi István Egyetemen. A nyílt nap reggel 8-kor kezdődött, izgatottan vártuk, mit tud nyújtani ez a jó hírű iskola. Mi már előző este megérkeztünk, így volt időnk szétnézni a városban, illetve belekóstolhattunk az ottani kollégium hangulatába.
Mi is az az Euroscola? Egy internetes kvízjáték, amelyet az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája működtet néhány éve a 28 tagállam középiskolásai számára. A regisztrálást követően a játék ingyenes és a versenyzők anyanyelvén folyik. A legjobb csapatok nyereménye egy utazás Strasbourgba és részvétel az Európai Ifjúsági Parlament munkájában angol, illetve francia nyelven.
Angolórán környezetvédelemmel kapcsolatos témakörhöz érkeztünk. Az anyagrész kitér a veszélyeztetett állatfajokra. Mivel nagyon érdekel ez a terület, és tanár úr is erre biztatott bennünket, angol és magyar nyelven is utánanéztem a témának az interneten, és igen sok izgalmas, hasznos dolgot tudtam meg.