Immár második alkalommal került meghirdetésre az a versenykiírás, amely a Magyar Népmese Napjához, azaz szeptember 30-hoz köthető. Tavaly hagyományteremtő szándékkal hirdettük meg a pályázatot. A diákok meseillusztrációval, egy általuk írt népmesei hagyományokat, elemeket tartalmazó mesével, illetve novellával, verssel vagy balladával nevezhettek. Így idén már 5 kategóriában hirdethettünk nyerteseket a különdíjjal együtt.
A Magyar Népmese Napja 2005. szeptember 30-án került először megrendezésre azzal a céllal, hogy a népmesékben élő bölcsesség továbbhagyományozódjon: generációról generációra szálljon a népmesékben rejlő kincs.

- Jön haza apa - mondta az osztályomba járó Farkas Dávid.
- Igen? Honnan?
- Kazahsztánból, ugyanis ott dolgozik.
Dávid édesapja, Farkas Zsolt, szintén a Vízmű egykori diákja; 1991-ben érettségizett, a következő évben közlekedésépítő technikusként végzett. Ritka, hogy valaki nem nyugatra megy dolgozni, ezért gondoltam, néhány kérdés erejéig utánajárok ennek a kazahsztáni munkának.

- Hogyan került sor arra, hogy egy volt szovjet utódállamban vállaljon munkát?
- Az iskola befejezése után dolgoztam többek közt művezetőként mélyépítő és magasépítő cégeknél a kivitelezés területén, illetve földmérőként egy közmű cégnél. 2005-ben egy ismerősöm útján találtam rá egy nyíregyházi kivitelező cégre, akik földmérőt kerestek kazahsztáni munkára. Egy hét gondolkodás után úgy döntöttem, hogy belevágok. A döntésben volt egy adag kíváncsiság, egy csipetnyi kalandvágy, a szakmai előrelépés lehetősége, nyelvtanulási lehetőség, és nem utolsósorban anyagi motiváció. Röviden így kerültem Tengizbe, ahol a mai napig dolgozom. Tengiz egyébként nem egy település, hanem egy ipari terület, egy nagy olajmező a Kaszpi-tenger északkeleti partvidéke mentén. A legközelebbi lakott település 100 km-re van.

- Mennyi ideje dolgozik kint, milyen a munkaidő-beosztása, milyen gyakran jár haza?
- A cég, ahol dolgozom az ATCS, egy kazah-magyar vegyesvállalat kivitelező cég, az amerikai Chevron-Tengizchevroil olajvállalat alvállalkozója. Cégünk olajipari létesítmények mélyépítési, szerkezet építési, gépészeti, villanyszerelési munkáinak teljes körű kivitelezését, végzi. Bővebb információ: www.atcs.kz weboldalon található. Szállást és étkezés a cég saját telephelyén biztosít a dolgozóinak. A munkaidő hétfőtől szombatig napi 9 óra, a vasárnap szabad. A hazautazás a magyar dolgozóknak beosztásonként váltó forgásban történik: három hónap munka után egy hónap szabadság jár, utazás repülővel.

- Mi a konkrét feladata Kazahsztánban? Mennyire tudja hasznosítani a Vízműben szerzett tudást?
- Kezdetben földmérőként dolgoztam 2010-ig, majd project planner-i (ütemtervező) munkakörbe helyeztek, és mai napig is ezzel foglalkozom. Mai fejjel visszagondolva, a vízműs évekről csak szép emlékeket őrzök, és a megszerzett tudás jó alapokat jelentett, amire később lehetett építkezni, de leginkább egyfajta megerősítést adott, hogy igen, jó az irány, amin gyerekfejjel elindultam. Ha másképp alakult volna, lehet, hogy ma valami egész mással foglalkoznék.

- Ez egy nagy területű állam, az ország melyik részén dolgozik?
- Igen, Kazahsztán elég nagy ország, méretét jól szemlélteti, hogy 29-szer nagyobb Magyarországnál. Ennek ellenére „csak” 18 millióan lakják. A Szovjetunió szétesése után, 1991 óta független köztársaság. A vidék, ahol dolgozunk félsivatagos, sivatagos terület, a visszahúzódó, kiszáradó Kaszpi-tenger egykori tengerfeneke. A talaj jellemzően sós-homokos, terméketlen, csak néhány sivatagi növényfaj él meg rajta. A klíma szélsőségesnek mondható: a nyár forróbb az otthoninál, a tél hidegebb és szeles.

- Gondolom, hogy kapcsolatba kerül a helyi lakosokkal. Milyen nyelven kommunikál? Milyenek a kazah emberek?
- Hogy milyenek a helyiek, erre nem könnyű válaszolni anélkül, hogy általánosítanék, vagy közhelyeket mondanék. Legtöbben ázsiai típusúak, jellemzően vendégszeretőek és barátságosak velünk, magyarokkal, rokon népnek tartanak bennünket, amit történelmi kutatások is igazolnak, miszerint a honfoglalás előtti időkben egy darabig együtt éltek sztyeppei nomád őseink itt, Közép-Ázsia ezen részén. A lakosság nagy része muszlim vallású, de ez külsőségekben nem látszik. Nem szégyellik, de nem is dicsekszenek vele. A nemzeti ünnepeiken egy kicsit jobban beleláthatunk a kultúrájukba: jurtát állítanak, bemutatják a hagyományos öltözeteiket, ételeket, a nomád életmódot. Természetesen ma már a legtöbben városokban, téglaházakban vagy lakótelepeken élnek, a gazdasági fejlődésnek köszönhetően egyre jobb életszínvonalon. A hétköznapi öltözködésük nagyon hasonló az európaihoz.
A hivatalos nyelv a kazah és orosz. Az oroszt használjuk közös nyelvnek. A céges kommunikáció a megrendelő felé angolul folyik. A magyarok kapcsolata a helyiekkel munkakapcsolat, de természetesen, mint minden munkahelyen, itt is szövődnek barátságok, szerelmek, sőt vegyes házasság is előfordult már.

- Miben különböznek a kazah ételek a magyartól? Nehéz volt megszokni az idegen ételeket, ízeket?
- A mi cégünk telephelyén saját étkező van, ahol külön magyar, illetve kazah menüt főznek választhatóan, így nem kellett megszoknom más ízeket. Természetesen megkóstoltam a helyi jellegzetes ételeket, és nehéz leírni, de talán a legnagyobb különbség a magyar konyhához képest, hogy kevesebb fűszert használnak, és a legtöbb étel alapja a birka és a marhahús.

- Tapasztalható-e bármi a szocializmusból és a szovjet időkből Kazahszánban? Mennyire jellemző a nyugati szemlélet, illetve a globalizáció hatása?
- A szovjet időkből elsősorban az orosz nyelv maradt meg, de mivel elnyomásként élték meg azt a korszakot, és sokkal nagyobb volt a szegénység, most inkább a nyugati és amerikai szemlélet, kultúra és életszínvonal a szimpatikusabb. A globalizáció leginkább itt érhető tetten: miután rájöttek, milyen sok olaj, illetve gázmező van az országban, a világ szinte minden nagy olajcége jelen van, illetve befektet, és ettől az utóbbi tíz évben a gazdaság és az életszínvonal is folyamatosan nő az országban.

- Mivel tölti szabadidejét?
- A szabadidőmben elsősorban a családommal tartom a kapcsolatot az interneten, híreket olvasok, magyar műholdas tv adókat nézhetek, futballozni szoktam. Ezenkívül repülő modelleket építek, reptetek, amikor van időm.

- Meddig szeretne még Kazahsztánban dolgozni?
- Ebben az évben még biztosan itt leszek, de már keresem a lehetőségét annak, hogy otthon, Magyarországon vagy legalábbis közelebb a családomhoz találjak megfelelő munkát.

- Köszönöm az válaszokat és a mellékelt képeket. További sikereket kívánok!

A 2017/2018-as tanévben végzett iskolánk első fluidumkitermelő technikusi csoportja, 14 fővel. Sok kérdőjel alakult ki a diákokban, szüleikben és természetesen bennünk, szaktanárokban is, hogy hova tovább a technikusi vizsga után. Hol lehet vajon ezzel a végzettséggel elhelyezkedni? A válaszra nem kellett sokáig várni!

A május végi nagykanizsai fúrási és termelési gyakorlati vizsga után (még a vizsga helyszínén) meglátogatta a végzősöket egy úriember, aki Magyarország legnagyobb fluidumbányászati mélyfúrási cégéhez, a Rotary Drilling Zrt.-hez toborzott technikusokat. Az ajánlata az volt, hogy a sikeres technikusi vizsga utáni hétfőn mindenki kezdhet a cégnél.

Balogh Dávid Soma tanulónk Szolnokról érkezett a Vízműbe. A közelmúltban megszerzett középfokú nyelvvizsga-bizonyítványáról és a német nyelvtudáshoz vezető útról  beszélgettünk Somával.

Miért a német nyelvet választottad?

A családomban van német nyelvterületen dolgozó ember, és láttunk benne a potenciált, hiszen Magyarország közvetlen közelében német ajkú országok vannak. Így a jövőben tudok úgy helyezkedni, hogy nem kell túl messzire elmennem a családomtól.

Természetesen az angol is fontos, így a következő,amit meg fogok tanulni, az az angol lesz.

Azért választottam, mert szeretem a kihívásokat az életemben, és mert egyszerűen általános iskola 2. osztályában így döntöttünk.

Miért volt szükséged a nyelvvizsgára?

Az egyetemen, illetve a majdani karrierem során, a munkámban lesz szükségem rá.

Továbbá fontos a mai világban az anyanyelven kívül minimum egy másik nyelvet legalább középszinten tudni. Így az élet sokkal több területén tudunk boldogulni .

Hogyan zajlott a középfokú nyelvvizsgára való felkészülés?

A felkészülés számomra egy tanévet vett igénybe, mégpedig a technikusi évem volt ez.

Azért volt ez 1 tanév csupán, mert már általános iskola alsó tagozatában is ezt a nyelvet tanultam. Azt gondolom, hogy ennek tudatában már elvárható volt, hogy végre meglegyen az a német középfokú nyelvvizsga.

A felkészülésemben nagy szerepet játszott a BSzC Vásárhelyi Pál Szakgimnáziuma és Kollégiuma, azon belül is Hricsovinyi Rita némettanárnő, aki végigkísért az úton a vizsgáig.

Hatalmas segítséget jelentett, hogy mindez ingyenes volt.

Van-e esély arra, hogy a munkahelyeden használni kell ezt a nyelvet?

Jelenleg még nem, de majd a jövőben megfelelő tapasztalattal és tudással rendelkezve szeretném kipróbálni magamat német vagy akár más nemzetiségű cégnél.

2018. februárjában indult a GINOP-6.2.3-17-2017-00027 „A szakképzést végzettség nélkül elhagyók számának csökkentése” című projekt, melyben iskolánk, a BSZC Vásárhelyi Pál Szakgimnáziuma és Kollégiuma is részt vesz. A 2020. április végéig tartó projekt átfogó célja, hogy eredményeivel hozzájáruljon a szakképzésben tanulók korai iskolaelhagyásának megelőzéséhez, az intézményt szakképzettség nélkül elhagyók arányának csökkentéséhez.

A Határtalanul pályázat második része  valósult meg idén tavassszal, amiben a sepsiszentgyörgyi diákok április 24. és 28. között Békéscsabára látogattak. Erdélyi honfitársaink kedden késő délután  hosszú és fárasztó buszozás után érkeztek meg gyönyörű városunkba. Szállásuk a békéscsabai városi sportcsarnokban volt, étkezést pedig a Békéscsabai Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziuma és Kollégiuma ebédlőjében kaptak. Miután barátaink megérkeztek, egy kis pihenő után meglátogattuk Békéscsaba egyik legkedveltebb ifjúsági szórakoztató egységét.

Másnap egy kiadós alvás után újult erővel vágtunk neki a kemény munkának. Délelőttünket a BSzC Vásárhelyi Pál Szakgimnáziuma és Kollégiuma vízügyi tanműhelyében töltöttük. Itt közösen felvettük az Élővíz-csatorna medrét, majd közösen ábrázoltuk is. A délután folyamán ellátogattunk Kétegyháza nagyközségbe, ahol az Arany János 200. születésnapja alkalmából átalakított buszt látogattunk meg, a szervezők interaktív módon mutatták be nekünk Arany János életét és műveit. A busz külső festése Toldi-jeleneteket ábrázolt.

Ezek után meglátogattuk a szabadkígyósi Wenckheim-kastélyt, mely 1875 és 1879 között épült Ybl Miklós tervei alapján neoreneszánsz és eklektikus stílusban. Ez a legrépebben megmaradt Békés megyei kastély. Az épületet körülöleli az impozáns kastélypark, melyet körbejártunk. A nap végén mindenki fáradtan tért nyugovóra.

Második napon a dévaványai Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpontot kerestük fel, mely Dévaványa és Ecsegfalva között félúton található. A központ külső bemutatóhelyein túzok illetve különböző magyar őshonos állatfajok testközelből figyelhetők meg. Többek között magyar szürkemarha, bivaly, rackajuh, mangalica sertés és különböző baromfifajták találhatók. A látogatóközpontból kiindulva tanösvény mutatja be a terület növény- és állatvilágát. A múzeumi épületének emeleti részén található állandó kiállítás bemutatja a terület egyedülálló értékét a túzokot, a túzokvédelmi tevékenységet valamint a Nagy-Sárrét hajdani és jelenlegi élővilágát.

Utolsó közösen eltöltött napunkon az Alföldvíz Zrt. békéscsabai szennyvíztelepét látogattuk meg, melynek vezetője nagy örömmel fogadott minket és körbevezetett a telephelyen. Hatalmas meglepetésünkre iskolánk egy volt tanulójával is találkoztunk, aki szintén örült a viszontlátásnak és mesélt az ott betöltött munkaköréről, tapasztalatairól. A telepen volt szerencsénk megtekinteni a legkorszerűbb berendezéseket és technológiákat.

Délben érzékeny búcsút vettünk egymástól, majd az erdélyiek még ellátogattak a Munkácsy Mihály emlékházba, amelyet a festő  tiszteletére alapítottak 1994-ben, születésének 150. évfordulóján. Sepsiszentgyörgyi barátaink szombat reggel utaztak haza. Örülünk, hogy ilyen sok program részesei lehettünk együtt.

Korán érkeztem. Lyukas óra gyanánt maradt még egy bő félórám. A Műegyetem K épülete gyönyörű, - belül is. Sétálni indultam a csendes folyosókon; az Építőmérnöki Kar birodalmában jártam. Hej, de sok vízműs lett itt mérnök! És mennyi lesz még?

Kérdésemre hamar válasz érkezett egy "Jó napot, tanár úr!" tartalmú üdvözlés formájában. A forrás Péter Máté - júniusban végzett technikusunk - volt, aki egy népes, exvízműsökből álló csapat élén haladt a folyosón. Beszélgetni kezdtünk, s az aula mellett újabb ismerős arcok tűntek fel. Volt, aki csatlakozott; volt, aki sietve továbbment feladatával terhelten.

Iskolánk idén is megrendezte a már hagyományos tavaszi idegen nyelvi tesztversenyt. A szokásoknak megfelelően az agytornán az iskola minden évfolyama képviseltette magát.

A feladatsorokat évfolyamonként állítottuk össze mind angol, mind német nyelvből. A nyelvtani kérdésekből, olvasott szövegértésből, valamint szókincsbeli tudásra vonatkozó feladatokból álló feladatlap kitöltése sokaknak okozott fejtörést. A 60 perces teszt kijavítása után örömmel láttuk, hogy milyen sok tanulónknak tudunk majd jutalmat adni a RAABE-Klett Kiadó, az Oxford University Press, a Pons és az mmPublications jóvoltából.

Az ünnepélyes eredményhirdetésre a Vásárhelyi Napok rendezvényén került sor és nagy örömünkre szolgált, hogy mennyire örültek díjazottjaink. Ezúton is gratulálunk a nyerteseknek és felkészítő tanáraiknak és mindenkinek kívánunk további eredményes nyelvtanulást, sikeres felkészülést a nyelvvizsgára! 

Külön köszönjük nyelvtanáraink áldozatos munkáját, akik összeállították, kijavították a tesztet és kiválasztották a jutalomkönyveket!

A tesztverseny helyezettjei:

A Békéscsabai Szakképzési Centrum Vásárhelyi Pál Szakgimnáziuma és Kollégiuma  külföldi gyakorlat lehetőségét nyújtja tanulói számára az Európai Unió Erasmus+ programja által.

Magasépítő tehcnikus szakmában keresünk olyan tanulókat,

- akik még nem vettek részt Leonardo da Vinci vagy Erasmus+ programmal támogatott külföldi szakmai gyakorlaton

- eddig is kitűntek szorgalmukkal, a szakma iránti szeretetükkel, angol    nyelvtudásukkal, és jó kapcsolatteremtő képességükkel.

Régi vágyam teljesült, amikor március végén – április elején majd’ egy hetet tölthettem el Skócia lenyűgöző szépségű, kb. 500.000 lakosú történelmi fővárosában, Edinburgh-ban. Nem lehetetlen senki számára ma már egy ilyen út, ha körültekintően és időben vesz jegyet a közvetlen, Budapestről induló járatok egyikére, hiszen így nagyon olcsó retúr repülőjegyhez juthat. Angolul beszélni viszont nem hátrány (Skóciában sem)! Számomra nosztalgikus is volt újra skót akcentust hallani, mivel sok éve együtt dolgoztam, össze is barátkoztam skót (akkori) fiatalokkal, akik angol nyelvet tanítottak hazánkban. Eredetileg több más látványosságot is szerettem volna megnézni az országban, legalább azokat, amelyek az alig több, mint 40 kilométerre fekvő Glasgow-ban, a legnagyobb népességű skót városban találhatók…

A tavaszi szünet szabta szűk időkeret és a szinte végtelen számú helyi nevezetesség miatt (melyek közül még így is kimaradt például a világhírű Botanikus Kert, az Állatkert és a Royal Yacht Britannia) azonban végül mindössze 2 alkalommal, akkor is csak néhány kilométerrel jutottam túl a város közigazgatási határán. Először, mikor ellátogathattam Skócia Nemzeti Akváriumába (Deep Sea World, North Queesferry).

Oda vonattal utaztam, a Forth folyó torkolatvidékét átszelő Forth Bridge vasúti hídon át, amely szerepel az UNESCO világörökségi listáján (csak egy részét tudtam fotózni, North Queensferry-be átérve), illetve készítettem fotót még a vonatból a vasúti híddal párhuzamosan futó 2 közúti hídról is). Másodszor, mikor – utolsó este – vacsoravendég voltam a The Bombay Lounge nevű indiai étteremben, Dalkeith-ben.

A legtöbb látnivaló azért mégiscsak Edinburgh-ban található, amelyet Észak Athénjának is szokás nevezni. A „7 dombra épült” városnak (nagy szintbeli különbségek vannak akár 2 szomszédos utca között is), turisztikai szempontból 2 fő része van, az Óváros és az Újváros, melyek együttesen UNESCO világörökségi helyszínek. Egyik városrészből a másikba jobbára csak felüljárókon, „bridge-eken” lehet átjutni, és köztük fekszik a teljesen lefedett központi vasúti pályaudvar, a Waverly.

Az Újváros „csilli-villi” főutcája, és egyben az egész város legfontosabb bevásárló utcája a Princes Street.

Már ilyenkor, kora tavasszal is ellepik a turisták. Ha a nyugati végén kezdjük sétánkat, jobb kézre esik a(z előbb West, majd East) Princes Street Gardens, Edinburgh talán legszebb parkja, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a Várra, az Óvárosra  – és ahol egy mókust is sikerült lencsevégre kapnom – a nagyváros közepén!

Ebben a parkban található Wojtek, a „katonamedve” emlékműve is. Őt a II. világháború idején lengyel katonák vásárolták meg Iránban, még bocs korában, és magukkal vitték a háború közel-keleti és olasz harctereire. Aktívan részt vett a háborúban, főképpen nehéz (lőszeres) ládákat és egyéb felszerelést cipelt. Megszerette a sört és a cigarettát – akár társai. Még rangot is kapott: közlegény, később pedig tizedes/káplár lett. Csapatával együtt a háború végén Skóciában állomásoztatták, végül, haláláig, az Edinburgh-i Állatkertben volt nagy kedvenc. Szobra a lengyel-skót/brit barátság szimbóluma.

Tovább haladva a Princes Streeten, sok egyéb gyönyörű épület között, szintén jobboldalt találjuk a Royal Scottish Academy (Királyi Skót Akadémia) épületét. Mögötte helyezkedik el a National Gallery of Scotland (Skócia Nemzeti Képtára), ahol – az elnevezésnek némileg ellentmondóan – nemcsak skót vagy más brit művészek, hanem például Leonardo da Vinci, Tiziano, Botticelli, El Greco, Degas, Gauguin, Rembrandt és még nagyon sok más, híres külföldi festő alkotásai csodálhatók meg. (20-23. képek)

Visszatérve a Princes Streetre, és még tovább sétálva kelet felé, a város egyik legismertebb jelképéhez érünk, ami az egész világon a legmagasabb emlékmű, melyet valaha is írónak emeltek (61.11 m.): ez a Scott Monument. Sir Walter Scott történelmi regényei, pl. az Ivanhoe, Quentin Durward, Waverly (amiről/akiről a város korábban említett, központi vasútállomását is elnevezték) Rob Roy, Puritánok utódai, Midlothian szíve) az egész világon mindmáig rendkívül népszerűek. A lenyűgöző, torony alakú építményt regényalakjainak szobrai díszítik.

A Princes Street végén, baloldalt, már messziről felsejlik a skót történelem egyik legfőbb, kultikus emlékhelye/szentélye, a Calton Hill. Itt található – többek között – a nagy matematikus és (erkölcs)filozófus professzor, Dugald Stewart emlékműve. Aztán a Nelson emlékmű, amely az 1805-ben az egyesült francia-spanyol hajóhadat Trafalgarnál legyőző Lord (Horatio) Nelson admirálisnak állít emléket. (Bár az admirális a győztes csatában halálos sebesülést kapott, a győzelem visszavetette Napóleon terjeszkedését, és megalapozta Nagy-Britannia uralmát a világtengereken). Az emlékmű tengeri látcsövet formáz. És itt látható Skócia Nemzeti Emlékműve is, amely – „Észak Athénjában” vagyunk – lényegét tekintve egy díszes, ókori görög épületeket idéző oszlopsor. Elsődlegesen a napóleoni háborúkban életüket vesztett skót katonák és tengerészek tiszteletére emelték. Pompás kilátás nyílik innen le a városra, és a szomszédos Arthur’s Seat nevű másik dombra, amely bizonyos szögből nézve leginkább fekvő oroszlánra emlékeztet.

Az óváros főutcája a Royal Mile, azaz Királyi Mérföld. Körülbelül tényleg egy mérföld (de persze skót, azaz kb. 1800 méter) a hossza, valójában több, összefüggő utca „adja ki”, és nagyjából párhuzamos a Princes Streettel, délről. A Palace of Holyroodhouse-t köti össze a Várral. Ha tehát keletről nyugati irányban indulunk el rajta, kezdőpontunk a Palace of Holyroodhouse díszes palotája kell legyen, ami a Brit Királynő skóciai, edinburgh-i rezidenciája. (Az itt készült saját képek sajnos véletlenül törlődtek a telefonomról, de az interneten…)

Elindulva az utca másik végén lévő Vár irányába, egy pub hívogató táblájára lettem figyelmes, rajta egy meggyőző bölcsességgel, mely – avatatlan fordításomban – így hangzik: „A tanulás fontos, de a sör (még) fontosabb!”. Tovább haladva, bal kéz felől található a Museum of Childhood, azaz a Gyermekkor Múzeuma. Elsősorban az 50-es, 60-as és 70-es, sok esetben még korábbi évek hangulatát idézik az itt található játékok, eszközök, nosztalgiára késztetve a mai idősebb korosztályt. Igen, nem volt még internet és mobiltelefon, mégis milyen boldogan játszottunk ezekkel a ma nagyon egyszerűnek, néha primitívnek tűnő tárgyakkal – már, ha tellett rájuk. De ha nem tudták a szülők megvenni, készítettünk saját magunk…

A Royal Mile-nak már a Várhoz közel eső részén található a Skót Egyház legfontosabb Edinburgh-i intézménye, a St Giles Cathedral (Szent Egyed Székesegyház), a „Presbiterianizmus Anyatemploma”. Mind méreteivel, mind szépségével elvarázsolja az embert. Mellette látható a Mercat Cross (Piaci Kereszt), tetején a Királyi Egyszarvúval, avagy Skócia Egyszarvújával. (39-42. képek).

Pár méterrel odébb, a földre lenézve egy szív alakú mozaik alkotás tűnik szembe: ez nem más, mint Midlothian Szíve. (43. kép) Midlothian egy földrajzi terület, amelynek régen Edinburgh volt a központja, ma már csak a várostól délre fekvő közigazgatási egységet nevezik így. Furcsa lehet az Egyesült Királyság Kulturális Fővárosának is nevezett városban, hogy az arra járó emberek időnként leköpik(!) ezt a szívet. Mára az terjedt el, hogy ez a „gesztus” egyrészt jó szerencsét hoz, másrészt garantálja, hogy az illető visszatér még a városba. Az alapja a szokásnak azonban az, hogy a szív azt a helyet jelöli (és nagyrészt erről szól Scott Midlothian szíve c. műve is) ahol régen az Old Tolbooth nevű közigazgatási intézmény börtön részének bejárata volt, „a pont, ahonnan nincs visszatérés” (point of no return) a bekísért foglyok számára, akik ily módon fejezték ki megvetésüket/elkeseredettségüket. Aztán ezt tették a hozzátartozók is, később meg a turisták. Mit szépítsem, én is szeretnék szerencsés lenni és látni még a Royal Mile-t is… Így hát megtettem…

Az utca végén pedig valóban ott magasodik a lenyűgöző szépségű, rengeteg vihart, veszedelmet, vért látott  Edinburgh-i Vár – Nagy-Britannia legtöbbször ostromlott vára, amelyről távolabbról és magasabbról, Skócia Nemzeti Múzeumának tetejéről is készítettem képeket. Az embernek az az érzése, hogy ez az építmény aztán tényleg sikeresen dacol az évszázadok viharaival, és felülemelkedik rajtuk. Itt is rengeteg a megnézni való tárgy, érdekesek a korhűen öltözött fegyveresek és persze a fegyverek… A Vár Királyi Palotájának Koronatermében tekinthetőek meg - többek között – a gyönyörű Skót Koronaékszerek. Fotózni itt nem szabad!

A Vártól a Royal Mile-on visszafelé indulva, és jobb kéz felé a King George IV Bridge-en haladva, annak vége felé találunk egy kávézót/éttermet, amely azzal büszkélkedik (több más edinbugh-i hellyel vitában állva emiatt), hogy J. K. Rowling odabent kezdte írni a Harry Potter könyveket, azaz ez a hely „Harry Potter szülőhelye”.

Pár lépésre, egy másik vendéglátóhely előtt találhatjuk Greyfriars Bobby (Szürkebarátok Bobby-ja), egy Skye terrier szobrát, amely a hűség és ragaszkodás szimbóluma is egyben. A hagyomány szerint ugyanis Bobby még 14 évig (haláláig) őrizte elhunyt gazdája sírját, amely az épület mögötti Greyfriars Kirk (Church), azaz a Szürkebarátok Temploma sírkertjében található. A szökőkút/emlékmű, rajta Bobby életnagyságú szobrával, azon hely fölé került, ahová annak idején a kutyust eltemették – ő ugyanis nem kerülhetett a megszentelt temetőbe. Neki az orrát kell megsimogatni ahhoz, hogy jó szerencsénk legyen.

A kis szobor és vendéglő mögött található tehát a Greyfriars Kirk, amely másról is nevezetes. Azt hallottam, hogy J. K. Rowling az itteni síremlékeken, fejfákon található nevek közül többet felhasznált Harry Potter sorozatában. Ezt nem tudom ellenőrizni, mivel ezeket a regényeket nem olvastam. Egyről készítettem azért fotót, hátha véletlenül… (Mikor a temetőben jártam, zuhogni kezdett az eső – Bobby gazdájának, John Gray-nek a sírját nem volt lehetőségem megkeresni)

És következhet, ami számomra mégis az egész skóciai tartózkodásom csúcspontját jelentette (ha lehet egyáltalán rangsorolni a város nyújtotta látnivalókat): Bobby szobrától csak néhány méterre, a Chambers Street felől található Skócia Nemzeti Múzeumának főbejárata. Két napot töltöttem el ott, de a 6+1 szintes (a 7. tetőterasz), grandiózus épület által kínált látnivalóknak jó részét látnom, illetve abban elmélyednem így sem sikerült.

Meg sem kísérelhetem felsorolni, mennyi kultúrával, egyetemes és skót történelemmel, a technika fejlődésével, néprajzzal, zoológiával és még nagyon sok más területtel kapcsolatos kiállított tárgyat láthattam, és próbálhattam meg sokukkal interaktív kapcsolatba kerülni. Nem tudja mindenki, hogy skót ember találta fel például a gőzgépet, a telefont, a penicillint, a logarléc elvét, a Kelvin-skálát, a radart, a televíziót, de még a kenyérpirítót is. Itt látható továbbá az első klónozott emlős, Dolly bárány! Nagyon sok teremben, kivetítőkön folyamatosan lehetett képekkel illusztrált előadásokat hallgatni – ezeknek a töredékére sem volt időm. Egy, amit végighallgattam, és nagyon meghatott, a skótok kivándorlásáról szólt. Megtudtam, hogy amellett, hogy Skóciának csak ötmillió lakosa van (ezt azért tudtam korábban is), 25 millióan élnek a világban, akik „skót gyökerűnek” vallják magukat…

Összegezve, rengeteg csodás dolgot láttam és tapasztaltam, de sokkal több idő kellett volna minderre. Talán majd legközelebb… és akkor már hátha Glasgow is belefér!