Úgy döntöttem, hogy a Víz világnapja alkalmából meghirdetett idei versenyen én is megmérettetem magam.
A verseny interneten keresztül folyt, több fordulón keresztül kaptam az izgalmasabbnál izgalmasabb feladatokat. A fordulók tematikája egészen a földtörténeti korok elejétől tartalmazott kérdéseket. Fordulóról fordulóra haladtunk a jelenkor irányába, egészen a mai kor vízzel kapcsolatos kihívásai felé. A kérdések nagyon érdekesek és egyben nehezek voltak és csak részben fedték az általunk tanult tananyag tartalmát.
Természetesen, akit érdekel ez a téma - és szabadidejében is szívesen foglalkozik ezekkel a kérdésekkel - annak egyszerűbb volt megtalálni a helyes válaszokat. A minden fordulóban feltüntetett utolsó kérdés volt a kifejtős feladat, ami a legtöbb odafigyelést, érdeklődést és kutatómunkát igényelte. Nekem ezek a feladatok tetszettek a legjobban, ezekben megfogalmazhattam egyéni véleményemet is.
Az első fordulóban a kifejtős kérdés egy a lakókörnyezetemben lévő földtörténeti kor kezdeteitől nyomon követhető vízzel kapcsolatos múzeum bemutatása volt. Én itt a békéscsabai Munkácsy Múzeumot, azon belül is egy a jégkorszakkal kapcsolatos vándorkiállítást mutattam be.
A második forduló kifejtős kérdése szintén érdekes volt, de különbözött a feladat struktúrájában az első kifejtős kérdéstől. Itt egy olyan kérdőívet kellett összeállítanom és kitöltetnem a közelemben élőkkel, ami a megújuló energia téma köré csoportosult. Úgy érzem, ez nagyon érdekes kihívásnak bizonyult, de tanulságos volt megtudni a kérdéseimen keresztül, hogy más hogy áll ehhez a fontos, életünket befolyásoló témához.
Végezetül a harmadik fordulóban egy témanapot kellett kidolgoznom teljes egészében plakáttal, programtervvel együtt, ahol a témakört természetesen vízhez kapcsolódóan nekem kellett kitalálni és összeállítani.
A Föld vízzel kapcsolatos problémáival, illetve az ehhez kötődő témákkal foglalkoztam. Munkámnak a „Föld, amely eltart minket" címet adtam. Ez a feladat számomra nagyon érdekes kihívás volt, ebben maximális pontszámot értem el.
A Víz világnapján, március 22-én ünnepélyes átadó keretében Székesfehérváron országos egyéniben 3. helyezést értem el.
Nagyon boldog voltam, hiszen rengeteg tudásra tettem szert, és emellett még helyezést is sikerült kiharcolnom. Lehetőségem szerint jövőre is szeretnék elindulni! Aki hasonló érdeklődésű, annak csak javasolni tudom, hogy induljon el ezen a kiváló versenyen!



Beiratkoztatok,
Az idén ötödik alkalommal rendeztük meg iskolánkban a Vízmű szabadkőművesei címmel meghirdetett természettudományos versenyt. Ez kifejezetten az ifjabbak versenye ahol a 9. és 10. évfolyamosok mérhetik össze természettudományos ismereteiket, gondolkodtató feladatokon keresztül.








Az idei tanévtől a végzős (14. évfolyam) fluidumkitermelő technikusok képzésébe beléptek a „Gázipari technológia”, valamint az „Energetikai berendezések” c. tantárgyak is. A két tantárgy „összefonódásának” lehettek részesei a 14. Dfl évfolyam tanulói, akik december 1-jén üemlátogatáson vehettek részt a Dareh Bázis Zrt. Békéscsaba melletti telephelyén, közismertebb nevén: a szeméttelepen. E sorok olvasása közben bizonyára sokan felteszik magukban a kérdést, hogy mi keresnivalójuk van a fluidumosoknak egy szeméttelepen? Íme a válasz!



Az Egyesült Államokból elterjedt Valentin-napon az első végzős fluidumkitermelő technikusi team végre-valahára kijuthatott egy igazi mélyfúrásra! A MOL Nyrt. (a továbbiakban MOL) egyik vezető fúrási mérnökének jóvoltából sikerült előzetesen leszervezni a látogatásunkat, és kijelenthetjük, hogy az országban kevés középiskolás/technikus-jelölt mondhatja el magáról, hogy bejuthatott egy ilyen fúrási telephelyre! De miért is ennyire különleges és az emberek elől elzárt, „eltitkolt” helyek ezek?




Nemrég a 9. A osztály 14 tanulója egy különleges előadáson vett részt. Klein Dávid és Suhajda Szilárd hegymászók érkeztek Békéscsabára, hogy bepillantást engedjenek az alpinizmus iránti szenvedélyükbe. A közel 2 órás előadás a természet szeretetéről, a hegyek vonzásáról és az expedíciós mászás nehézségeiről, szépségeiről szólt.



December 25-e egy olyan nap, amelyet világszerte ünnepelnek: vannak, akik vallásuk, mások a kulturális hagyományaik miatt. Számos magyarázatot találunk arra, hogy miért pont december 25-én van karácsony, de az biztos, hogy ez a nap Jézus földi születésének emléknapja: az öröm, békesség, család, gyermekség, otthon és szülőföld valamint az emberi szeretet ünnepe.

Nézegettem az internetet, mint minden fiatal, és egyszer csak érkezett egy üzenet, de volt hozzá csatolva valami. Nem tudtam kikövetkeztetni, mi az; így hát rákattintottam. Meg is nyílt egy ablak, majd szemem elé tárult egy igazán bámulatos és meghökkentő mestermű; mégpedig a Cầu Rồng, azaz Sárkány-híd - Vietnámból. Egyszerűen csak ámulni és bámulni tudtam a képeket, hogy is lehetett ezt összehozni, hogy tudták ezt megépíteni?





Minden évben november 15. környékén a Magyar Közút nyilvánosan is tájékoztatja az utazóközönséget: - Felkészültünk, jöhet a téli időjárás! 


A BSZC Vásárhelyi Pál Szakgimnáziuma és Kollégiumában tanuló 10. évfolyamos diákok pénzügyi ismereteit a 2017/18-as tanévtől kezdve heti 1 órában bővítjük a pénzügyi és vállalkozói ismeretek tanóra keretén belül.