1Szép, kerek évforduló: immár 20. alkalommal került megrendezésre iskolánkban az idegen nyelvi, évfolyamszintű háziverseny angol és német nyelvből, a 9-12. évfolyamok számára. A tavalyi érdeklődést túlszárnyalva, március 29-én angolból 67-en, németből pedig 47-en, összesen tehát 114-en vállalkoztak teljesen önkéntesen a versenydolgozatok megírására, ami a 4 évfolyam létszámának több mint 28 %-a!

eu 0011. D-sek kezdeményezésére idén tavasszal egy kis csapat részt vett az Európai Parlament által indított online középiskolai vetélkedőn, az Euroscola-játékon, amin az uniós tagországok középiskolásai mérték össze tudásukat Európáról és az Európai Unióról. A vízműs européerek eredményesen teljesítették az internetes kvízt. Ennek alapján meghívást nyertek Strasbourgba, az Európai Parlamentbe, az április 7-én pénteken tartott szimulációs játékra, amelyen az összesen 22 tagállamból érkező diákok egy napra EP-képviselővé válhattak. A tanáraikkal Strasbourgba kiutazó 24 fős diákcsapatba a Vízmű majdnem minden osztályából verbuválták a képviselőket. A vízműs küldöttség négynapos utazásáról-kirándulásáról és európai parlamenti tevékenységéről Borák János (11. E), Csáki Szandra (11. D), Gyöngyösi Tamás (10. D) és Sanyó Levente (12. E) benyomásai, tapasztalatai alakították ki az alábbi közös európai „élményszőttest”.

 

1Az ENSZ 1993-ban március 22-ét jelölte ki a Víz Világnapja dátumaként. Ezen a napon minden évben más-más szempontból hívják fel figyelmünket arra, hogy milyen fontos természeti kincsünk a tiszta víz. Hagyományosan iskolánkban ehhez a naphoz kapcsolódóan a vízügyi és természetvédelem szakosok szakestje zajlik - így volt ez ebben az évben is, de részt vettek diákjaink más szervezetek által szervezett versenyeken is, ahol szép sikert értek el csapataink. Most ezekről az eseményekről készített egy-egy rövid beszámolót két vízműs diák. Elsőként Kelemen Orsolya (12. E) sorait olvashatjátok, aki csapatával első helyezést ért el:

1Ma elérkeztünk cikksorozatunk negyedik, befejező részéhez, a Wizards stáb bemutatásához. Ők azt szeretnék, ha mindannyian észrevennénk, hogy az életben körbevesz minket a varázslat. Jelöltjük Nagy Kristóf.

- Mi a stábotok célja? Hogyan fejezi ezt ki a logótok?

1Diákhétváró cikksorozatunk következő részében a YOUnit jelöltje, Varga Gergely az interjúalanyunk. Stábjának célja a közösségi szellem erősítése, ezt helyezik kampányuk középpontjába.