A vízműs diákok gyakorlati képzése az iskola saját műhelyeiben folyik. Ezek egyike a Keleti kertekben épült vízügyi tanműhely, vízműs nyelven a „vizes”. Ez egy jól felszerelt és berendezett oktatási helyszín, ahol a diákok az elméleti órákon megszerzett tudást az oktatók segítségével átültetik a gyakorlatba. A tágas előadóterem kiválóan alkalmas a gyakorlati feladatok, mérések adatainak feldolgozására, a mögötte berendezett interaktív táblával felszerelt számítógépteremben pedig az adatok digitális feldolgozása is megoldott.


Valamikor július elején egy veszprémi barátom és kollégám kitalálta, hogy a nyár folyamán vendégül lát minket, szarvasi ismerősöket, egy Balaton körüli kiruccanásra. Nem mondhattunk nemet így augusztus első hétvégéjén elindultunk Veszprémbe. Péntek korán reggel indultunk, hogy elkerüljük a kánikulában való utazást, és keresztülvágtattunk a kicsiny országunk középső részén.
Közhelynek számít, amikor azt mondjuk: jót tett a nyár, ennyi kellett, vagy ideje volt már feltöltődni.
Pár éve olvastam először egy érdekes próbálkozásról, a sörkollektornak elnevezett napenergia begyűjtő berendezésről. Akkor csak elraktároztam, mint érdekességet, de azért mindig ott motoszkált a fejemben, mint házilagos barkácseszközökkel megvalósítható dolog.