A vízműs diákok gyakorlati képzése az iskola saját műhelyeiben folyik. Ezek egyike a Keleti kertekben épült vízügyi tanműhely, vízműs nyelven a „vizes”. Ez egy jól felszerelt és berendezett oktatási helyszín, ahol a diákok az elméleti órákon megszerzett tudást az oktatók segítségével átültetik a gyakorlatba. A tágas előadóterem kiválóan alkalmas a gyakorlati feladatok, mérések adatainak feldolgozására, a mögötte berendezett interaktív táblával felszerelt számítógépteremben pedig az adatok digitális feldolgozása is megoldott.

Furcsa kifejezés, de nagyon találó. A műszaki tantárgyakat tanító vízműs tanárok zöme ebbe a „kategóriába” tartozik. Mi vagyunk azok, akik itt kezdték műszaki pályafutásukat – van aki nem is olyan régen, mások nagyon sok évvel ezelőtt, mint én is.

Mi is olyan gyerekek voltunk, a kezdet kezdetén, mikor először léptünk be ide, mint a mai diákjaink. Vagy mint akik éppen most készülnek birtokba venni ezt a szép régi épületet, a leendő 9. osztályosok.

Némi kihagyás után - miközben persze mellékesen diplomát is szereztünk – visszatértünk. Csak már nem a padsorokba, hanem a tanári asztal túloldalára, hogy átadjuk nektek a tudást, és a sok élettapasztalatot, amit időközben mi már átéltünk.

A tanárember úgy érez a nyár végén, mint más decemberben: lassan jön az új év, új tervek, új módszerek, új ötletek és talán fogadalmak is. A tanárember szeptemberben keresi az új lehetőségeket is, persze a jól berögzült és bevált szokásokon nem lehet is nem is kell változtatni.

Az új lehetőség az idei tanév kezdetén szerencsére adott az informatikai tématerületen oktatónak, hiszen az iskola szoftverparkja egy fontos új taggal, az Autodesk nevű tervezőprogrammal bővült.

Valamikor július elején egy veszprémi barátom és kollégám kitalálta, hogy a nyár folyamán vendégül lát minket, szarvasi ismerősöket, egy Balaton körüli kiruccanásra. Nem mondhattunk nemet így augusztus első hétvégéjén elindultunk Veszprémbe. Péntek korán reggel indultunk, hogy elkerüljük a kánikulában való utazást, és keresztülvágtattunk a kicsiny országunk középső részén.

A 4 órás út után lepakoltuk a cuccunkat és kicsit magunkba szívva a régi egyetemi hangulatot megebédeltünk a híres Veszprémi Egyetem menzáján. A délután szieszta helyett felsétáltunk a Várba, megnézhettük az impozáns Völgyhidat, majd elindultunk a Balatonra.

Nem vagyok irigy természetű, de nagyon sajnáltam magam a nyáron: amíg én a kánikulában lehúzott redőnyök mögött a szobában üldögéltem, addig a Körös-Tisza-Duna expedíció tagjai egy csodálatos, 1070 kilométeres vízitúrán vettek részt.

Ennek a kalandnak részese volt Thury Gábor (12. D) is, aki szívesen emlékezik vissza a kéthetes út élményeire. Egy baráti társaság már régóta készült arra, hogy végigjárja motorcsónakkal a Körösök völgyét, a Tisza és a Duna egy szakaszát. Ez a terv vált valóra idén júniusban és júliusban 3 hajóval és két kísérő autóval.

A nyár során új taggal bővült a vízműsök népes családja, megszületett Metcalfe-Bodnár Tímea tanárnő kislánya. A baba gyönyörű, egészséges és a Rebecca Erzsébet nevet kapta.

Neki és a büszke szülőknek nagyon sok boldogságot és jó egészséget kívánnak:

a vízműsök

Szeptember 24-én már hatodik alkalommal küzdöttek meg iskolánk osztályai az óriás fakanálért, amelyet minden évben a legjobb ételt készítő társaság kap. Idén tizenhét csapat mérte össze a konyhában való jártasságát ezen a kellemesen meleg, őszi délutánon.

A legnépszerűbb ételek közé ebben az évben is a paprikás krumpli és a chilis bab tartozott, azonban olyan fantázia- (és kalóriaJ)dús ételek is terítékre kerültek, mint a 11. A osztály milánói gulyás nevet viselő remekműve. A 11. D csapata halászléből és őzpörköltből álló „menüvel” készült.

Augusztus közepén már a legtöbb diák és pedagógus fejében is megfordul a gondolat: közeledik a szeptember, amikor a gólyák elrepülnek. Az én egykori kisgólyáim is lassan készülődnek, bár legtöbben még nem a „hosszú útra”, hiszen egy tanévre a Vízmű padjaiba térnek vissza. A velük töltött négy év vidám és nehéz időszakait, pillanatait idéztem fel ezen a kissé hűvös augusztusi napon.

Közhelynek számít, amikor azt  mondjuk: jót tett a nyár, ennyi kellett, vagy ideje volt már feltöltődni.

De hogy is  megy ez?

Talán csak  annyi, hogy nem kell  időre felébredni,   elmélázhatunk egy-egy fagyizó teraszán vagy  felkereshetjük a rég  nem látott barátokat, és megszervezhetjük a várva – várt nyaralást.

Úgy érzem nekünk ez maradéktalanul sikerült.

Fiammal, Danival a Bükkben töltöttünk egy hetet. Ő  már 3 éves kora óta  nagy rajongója az erdei sétáknak, valamint az ősember-barlangoknak. Így az utóbbi évek kirándulásainak  fontos  része volt az istállóskői, illetve a Szeleta-barlang megtekintése.

Pár éve olvastam először egy érdekes próbálkozásról, a sörkollektornak elnevezett napenergia begyűjtő berendezésről. Akkor csak elraktároztam, mint érdekességet, de azért mindig ott motoszkált a fejemben, mint házilagos barkácseszközökkel megvalósítható dolog.

A berendezés lényege röviden: sörösdobozokból csöveket készítünk, melyeket feketére festve egy üveg vagy polikarbonát borítás mögé helyezve felmelegít a napsugárzás. A meleget a csövek belsejében áramló levegő továbbítja a ház légterébe.